Megújul az MBA-képzés
Megjelentek a felsőoktatás gazdaságtudományi területének mesterképzési képesítési és kimeneti követelményei. Összesen 13 szak, köztük az MBA került akkreditálásra. A Műegyetem nem hirdet újabb évfolyamot 2007 őszén, hanem a 2008-as bolognai rendszerű MBA indítására koncentrál.
Az MBA-ból jelenleg az eddigi, szakirányú továbbképzési jogi kategóriájú indulhat az egyes intézményeknél, ami az Msc MBA szak megjelenésével megszűnik. Néhány intézményt nem érintenek a változások, mert nem Magyarországon akkreditált intézmények (CEU például egy amerikai egyetem kihelyezett kurzusa, MBA képzésük amerikai képzés, amerikai diplomával és szabályozással.).
Az MBA alapképzési diploma, azaz főiskolai diploma birtokában három év, egyetemi vagy mesterdiploma esetében két év szakmai gyakorlat igazolásával lehet csak belépni. Tehát az MBA olyan speciális szak, amely idősebbeknek, már gyakorlattal rendelkezőknek született - közölte Dr. Andor György, az Msc. MBA szak megalapítására létrejött egyetemi konzorciumi bizottság vezetője és a műegyetemi MBA oktatás tanára.
Az új MBA várhatóan 2008 szeptemberében startol. A Műegyetem kivárja ezt, és nem hirdet 2007 őszén újabb évfolyamot, hanem a 2008-as bolognai rendszerű MBA indítására koncentrál.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Az európai műszaki diploma rendszerét kidolgozó szövetség tagja lett a Műegyetem 4 éve
- Állásbörzén is tanulható a karrierépítés 17 éve
- Műegyetemi állásbörze: vadásszák a fiatalokat 17 éve
- Novemberben felpörögnek az állásbörzék 17 éve
- Műegyetemi Állásbörze 2007 17 éve
- Közös mesterszakot indít a Műegyetem és a Corvinus egyetem 17 éve
- Mennek-e a magyar mérnökök külföldre? 17 éve
- Kétszáz cég kínál állást a budapesti Műegyetem állásbörzéjén 17 éve
- Újra lesz állásbörze a Műegyetemen 18 éve