700-800 ezer forintot is kereshetnek a Műegyetemen végzettek
A Diplomás Pályakövetési Rendszer felmérése szerint a BME-n végzett mérnökinformatikusok bére 8-9 évvel a diploma megszerzése után eléri az egymillió forintot.
Akár havi közel 700 ezer forintos bruttó kezdő jövedelemmel is számolhatnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett diákok – derül ki a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legújabb felméréséből, amelyben a 2011/12. és a 2017/18. tanévek között abszolutóriumot szerzettek munkaerőpiaci helyzetét vizsgálták a szakemberek. A Diplomán Túl című 2020-as kutatás anyaga szerint a Műegyetemen végzettek valamennyi területen gyorsan elhelyezkednek, és az átlagosnál jóval magasabb jövedelemmel kezdik pályájukat. A műszaki mesterképzésen diplomát szerzők az országosnál magasabb jövedelmet érnek el. Pályakezdőként átlagosan bruttó 522 600 forint, míg 8-9 évvel a végzés után már 792 000 forint a fizetésük. Az egyes mesterszakok között különbségek mutatkoznak a fizetésben: az energetikai mérnöki mesterszakon 8-9 évvel a végzés után akár az egy millió forintot is meghaladja a havi átlagjövedelem, a gépészmérnöki, vegyészmérnöki és műszaki menedzser szakokon végzettek pedig bruttó 700 ezer forintnál is többet keresnek.
A mérnökinformatikus mesterszakon 8-9 éve végzettek jövedelme eléri az egymillió forintot, a pályakezdők pedig 740 ezer forintot tehetnek zsebre, ami a közlemény szerint kiemelkedő a többi felsőoktatási intézményben diplomát szerzettekhez képest. A felmérés szerint a gazdaságtudományi képzésen végzett hallgatók diploma kézhezvételét követően körülbelül egy hónappal el tudnak helyezkedni, és a havi bruttó 405 ezres jövedelem is az országos átlag felett van ezen a területen.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban 2 hónapja