Ennyi pénz szükséges a megélhetéshez a diákok szerint
Öt év után újra megszondáztatták a 18-25 éves korosztályt: a Schönherz Iskolaszövetkezet a Z-generáció munkával, valamint megélhetéssel kapcsolatos vágyait és elvárásait térképezte fel. A kutatásban közel 1.200 hallgató vett részt az ország összes egyeteméről és főiskolájáról, a válaszok pedig jócskán tartogattak meglepetést, hiszen a jövő munkavállalóinak véleménye több ponton eltér az 5 évvel korábbi nemzedékhez képest.

1169 fő töltötte ki a szakmai diákmunkák közvetítésére specializálódott Schönherz Iskolaszövetkezet kérdőívét, amely vizsgálta többek között a munkahelyválasztási preferenciákat, az elvárt munkakörülményeket és a fizetési igényeket is. 2017-ben még a felnőtthöz méltó bánásmódért álltak ki a fiatalok, ma a home office lehetősége és a szabad alkotómunka már fontosabb számukra. Meglátásuk szerint 174.000 forint szükséges ma a havi megélhetéshez, de kiderült az is, hogy mekkora összeg esetén éreznék komfortosabbnak az életüket.
Mi a fontos a mai fiatalok számára egy munkahelyen?
A válaszadóknak egy 17 munkahelyi adottságot felsorakoztató listából a számukra 5 legfontosabbat kellett megjelölniük. A rangsor első helyére nem meglepő módon a fizetés került, ugyanakkor nem sokkal maradt alul a rugalmas munkarend iránti vágy. A TOP5-be emellett a tudásbővítésre és szakmai tapasztatalatszerzésre vonatkozó igények kerültek be, és hogy mindezt megfelelő munkakörülmények között, jó munkahelyi hangulatban tehessék.
– Öt évvel ezelőtt a felnőtthöz méltó bánásmód igénye a TOP5-ben jelent meg, mára azonban ugyanez csak a 9. helyet érte el. A kutatás teret biztosított további igények felsorakoztatásának is, és kimagaslóan sokan fejezték ki abbéli vágyukat, hogy szeretnének alkotómunkát végezni a cégnél, így érdemben tenni hozzá a munkahely fejlődéséhez. Ezeken túl a fiatalok előszeretettel veszik azt is, ha a vezetőség megosztja velük (is) a céges információkat – árulta el Baross Levente, a kutatást végző Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke.
A Z generáció megélhetésre vonatkozó igényei
Rákérdeztek arra is, hogy milyen összeg jár a diákok fejében megélhetési minimumot illetően, valamint hogy mekkora lenne az az összeg, amelyből úgy érzik, komfortosan élnének. A minimumot tekintve nagyon szerteoszló a vélemény: 40 ezertől egészen 500 ezer forintig érkeztek válaszok (annak függvényében, hogy a hallgatók kollégiumban, albérletben vagy otthon laknak-e), de a válaszadók többsége szerint 100-250 ezer forint közötti tartományban lehet a megélhetéshez szükséges összeg. Az összes válasz átlagát tekintve havonta 174.000 forint kell egy diáknak a megélhetéshez.
– Ezt az összeget ma tanulmányok mellett is meg lehet keresni. A szakmai diákmunkák átlagos órabére 2.000 forint körül mozog, így heti 20 órás, azaz félmunkaidős ráéréssel elérhető ez a bevétel. A felmérésünkből az is kiderül, hogy a diákok 55%-a hetente 20-30 órában tud(na) munkát vállalni, így a havi 174.000 forint iránti vágy végképp nem elképzelhetetlen – tette hozzá Baross Levente.
Meglepő, hogy sokaknak a minimumhoz képest plusz 10-20 ezer forint már elég lenne ahhoz, hogy komfortosabban érezzék magukat a bőrükben, és ne csak a kötelezőkre (lakhatás, étkezés, számlák) költsenek. Nagyátlagban viszont havi 75.000 Ft plusz segítene a fiataloknak, hogy szórakozásra, hobbira, utazásra és eszközvásárlásra is jusson az alapdolgok mellett. Egy egyetemista/főiskolás hallgató ma havi 250.000 forintot igényelne a kényelmesebb élethez.
Még néhány szó a home office-ról
Ezt a kérdéskört a munkahelyválasztást befolyásoló tényezők felmérésénél a nyilatkozók 31%-a választotta az öt legfontosabb adottság közé. Ha az irodai bejárás, illetve otthonról dolgozás közül kellene választani, akkor a diákok 60%-a a home office mellett voksol, de ha maguk oszthatnák be a munkahetüket, akkor annak felét otthon, másik felét pedig a munkahelyükön töltenék.
A munkavállalással és megélhetéssel kapcsolatos elképzelések igen tanulságosak lehetnek a munkaadók számára, hiszen a megkérdezett fiatalok (akár dolgoznak jelenleg, akár nem) hamarosan kész szakemberként lépnek a munkaerőpiacra.
fotó: unsplash
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Ez jelenlegi anyagi lehetőségeik körülbelül hatszorosa. Az összegből 94% étkezésre, 82% prémium előfizetésekre, 80% szórakozásra költene.... Teljes cikk
Nyugat-Európában a diákmunkának megbecsült hagyománya van. A munkát vállaló hallgatók száma folyamatosan emelkedik Közép- és Kelet-Európában... Teljes cikk
Az idei minimálbér-emelés a diákbérekre is jelentős hatással van, miközben a fiatalokat érintő adókedvezmények és a gyakornoki munkákban egyre... Teljes cikk
- Pótszabadságot kaphatnak a magzatukat elvesztő anyák 3 hete
- Jönnek az ötgenerációs munkahelyek: hogyan lehet jól együttműködni? 3 hete
- A nők foglalkoztatási rátájának változása az EU tagállamaiban 3 hete
- Generációkra szabott megoldások: egymás után harmadszor lett Top Employer az MBH Bank 3 hete
- Külföldi munkavállalók bejelentése - változó szabályok, fontos tudnivalók 4 hete
- Hogyan tehető vonzóvá a vegyipar a Z generáció számára? 4 hete
- Fokozódó trend: egyre többet esnek ki a munkából a dolgozók 4 hete
- Conscious unbossing: csak mítosz, hogy nem akar vezető lenni a Z generáció? 1 hónapja
- Idén is díjazták a 40 év feletti női szakembereket 1 hónapja
- Ilyen hatása lehet az anyák szja-mentességének az álláspiacra 1 hónapja
- A férfi diákok többet keresnek, mint a nők, ekkora volt a diák órabér tavaly 1 hónapja