Decemberben csaknem minden ötödik ember távmunkában dolgozott
A nyári és az őszi adatokhoz képest decemberre jelentősen megnőtt a távmunkában dolgozók aránya. A GKI reprezentatív felmérése szerint tavaly az utolsó hónapban a munkavállalók 16 százaléka dolgozott ilyen formában.
Decemberben már a munkavállalók 16 százaléka dolgozott ilyen formában - derül ki a GKI legfrissebb, reprezentatív felméréséből.
Szintén jelentősen nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya: a júliusi 1 százalékos, illetve a szeptemberi 3 százalékos értékről 9 százalékra emelkedett.
Ennek az lehet a magyarázata, hogy sok vendéglátóhelyen, kereskedelmi szálláshelyen jelenleg nincs szükség teljes állású személyzetre. Csökkent a teljes állású bejárók aránya, a júliusi 89 százalékról, illetve a szeptemberi 94 százalékról, 70 százaléka. Emellett a foglalkoztatottak 5 százalék szabadságon volt, illetve állás- vagy felmondási időn tartózkodott.
Vagyis a járvány második hullámára a vállalkozások rugalmasan reagáltak - írja a Világgazdaság. Ahol lehetett, lehetővé tették a távmunkát, illetve az elbocsátások helyett igyekeztek növelni a részmunkaidősök számát, reménykedve a gyors újranyitási lehetőségben. Ugyanakkor a nehezebb pénzügyi helyzetben levő kisebb vállalkozások nagy valószínűséggel tovább csökkentették a létszámot.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Milyen kihívások állnak a HR-szakma és a toborzás előtt? Különleges gondolkodás kell-e a Z generációhoz? Jó-e a női vezetői kvóta a cégeknél?... Teljes cikk
A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk
A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére? 1 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Lehet távmunkázni, csak előléptetés nem jár érte 2 hónapja
- Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja