A Nők és a Mentoring - HR Konferencia május 8-án a La Vida Duna Rendezvényházban
A nők nagy utat tettek meg az elmúlt néhány évtizedben munkakörülményeik javítása terén - és még mindig nagy út áll előttük.
Azok a nők, akik ma vezetői pozíciókban dolgoznak, adhatnak útmutatást azoknak a fiatal nőknek, akik ma állnak a startvonalon. Közülük vannak, akik természetes úton találják meg cégen belül mentoraikat, de nem mindenki ilyen szerencsés. Egy jól felépített mentorprogram létrehozása és kialakítása viszont minden női munkatársnak lehetőséget ad a növekedéshez, és egy olyan értékes szakmai hálózat alapját teszi le, amely végső soron minden szervezeten belüli nő és maga a vállalat számára is hasznos.
A cégeknek ideje felismerniük, mennyire fontos megteremteni az esélyegyenlőség feltételeit, segíteni a nőket a szakmai kiteljesedésben, az önbizalmuk növelésében, valamint adott esetben támogatni őket a magánélet és a karrier ellentéteinek feloldásában. Mert a mai munkaerőpiaci környezetben elkerülhetetlen egy cég életben maradásához és eredményeinek javításához, hogy megtartsa és motiválja munkavállalóit.
A HR Portal és a BaBér által közösen szervezett A Nők és a Mentoring konferencia a nők munkahelyi mentorálásának témakörét járja körbe május 8-án délelőtt a La Vida DUNA Rendezvényházban. Az eseményen szó lesz arról, hogy miért teszünk különbséget férfiak és nők között a szakmai együttműködések során, és miért érdemes támogatni, segíteni a női vezetőket a helytállásban. A résztvevők képet kaphatnak arról is, mi szükséges egy mentorprogram kialakításához, és arról, hogyan működhet jól egy ilyen vállalati program, valamint megismerhetnek a gyakorlatban is sikeres mentorprogramokat is. Továbbá beszélgetünk pro és kontra vállalatok közötti és vállalaton belüli mentorálásról is, valamint család és karrier kapcsolatának állandó kihívásairól.
A konferencián olyan előadóktól hallhatunk előadásokat, akik mindennapi munkájuk során is mélyebben foglalkoznak a témával: velünk lesznek Ráskó Eszter munka- és szervezetpszichológus, Pach Gabriella tehetségfejlesztő, Fazekas Éva (JobAngel) álláskeresési tanácsadó, Nagy Beáta szociológus, Bőhm Kornél kommunikációs szakértő és Schell Gergely családterapeuta. Továbbá olyan cégek képviselőit is a színpadon köszönthetjük, akik már létező és jól működő mentorporgramok eredményeit tudják bemutatni, így általuk megismerhetjük az IBM, a Budapest Bank, a MOL és a Telenor gyakorlatát.
A szervezők nem pusztán a HR világából várnak érdeklődőket a konferenciára, hanem mindenkit, aki úgy érzi, az elkövetkezendő években a női esélyegyenlőség megteremtésének kiemelt egyéni, vállalati es társadalmi céllá kell válnia.
Részletek és jelentkezés
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A koronavírust követő években a HR területén tapasztalható robbanásszerű technológiai fejlődés, - mely még 2024-ben is újabb és újabb ajtókat... Teljes cikk
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 3 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete