kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

20 ezren vesznek részt a nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - írja az MTI.

images

images

Varga Mihály pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett az idei évtől a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. A mintegy 20 ezer diákból több mint 1500-an a turizmus, vendéglátás területén, mintegy 300-an pedig mezőgazdasági cégeknél helyezkedtek el.

Kifejtette, az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében célozták meg ezeket a piaci szegmenseket, a cégek érdeklődése pedig nagy a diákmunkások iránt. A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja - tette hozzá Varga Mihály.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor - leghamarabb június 18-án - már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor - augusztus 31-én - még nem múltak el 25 évesek. A kormány a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat - mondta el a pénzügyminiszter.

MTI
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
393 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett a Z generáció

Ez jelenlegi anyagi lehetőségeik körülbelül hatszorosa. Az összegből 94% étkezésre, 82% prémium előfizetésekre, 80% szórakozásra költene.... Teljes cikk

Szükség vagy előny a tanulás melletti munka?

Nyugat-Európában a diákmunkának megbecsült hagyománya van. A munkát vállaló hallgatók száma folyamatosan emelkedik Közép- és Kelet-Európában... Teljes cikk

Ilyen órabérekre számíthatnak a diákmunkások 2025-ben

Az idei minimálbér-emelés a diákbérekre is jelentős hatással van, miközben a fiatalokat érintő adókedvezmények és a gyakornoki munkákban egyre... Teljes cikk