Ezt az 5 tippet vidd magaddal 2023-ra, ha jobb vezető akarsz lenni!
November 28-29-én a Stretch konferenciának helyszínt adó Uránia Filmszínház színpadán osztották meg többek között a Prezi, a Reddit vagy a Bitrise csúcsmenedzserei, hogy saját tapasztalataik szerint mi kell ahhoz, hogy valaki sikeresen vezethessen egy kisebb csapatot vagy éppen egy nemzetközi óriásvállalatot napjainkban.
Az 5 legfontosabb tipp, amit minden managernek érdemes magával vinnie az új évre, a következő:
1. Fentről érkezik a változás
A magyar köznyelvben csak „a fejétől bűzlik a hal” mondással fémjelzett igazság többször előkerült az előadók prezentációiban: ha a menedzserek időt és energiát fordítanak arra, hogy felismerjék saját érzelmeiket, gondolataikat és motivációikat, szinte automatikusan nagyobb hatással lehetnek csapatuk munkájára.
Sőt, már a helyes légzéstechnika elsajátítása, a relaxáció vagy aktív kikapcsolódás is sokat tehet azért, hogy a mentálisan erős vezető stabil és sikeres szervezetet irányíthasson.
2. Kellenek a „nehéz” beszélgetések!
Ahogy az a fentiekből is kiderült, vezetők és munkavállalók számára egyre fontosabb igény a biztonság, az állandóság, miközben ennek fenntartása egyre nehezebb. A hétköznapokban ezért egyre inkább kerüljük a valódi problémák feltárásával járó, konfliktusokat hozó beszélgetéseket. Így persze bebetonozhatjuk magunkat egy stabil helyzetbe, ugyanakkor lemondunk a fejlődés lehetőségéről is. Vegyük rá magunkat a nehéz, ugyanakkor építő beszélgetésekre a munkahelyen, nem bánjuk meg!
3. Bizalom + nyitottság: új dimenzió az üzleti eredményekben
Büszkeség, motiváció, erő, érték, felhatalmazás – ezek a szavak jutottak eszükbe a konferencia résztvevőinek, arra a kérdésre, hogy mit éreznek, amikor megbíznak bennük a munkahelyükön. Néhányan azt válaszolták, hogy ezt még soha, egy munkakörükben sem volt alkalmuk megtapasztalni. Azok a cégek, melyek kultúrájukból adódóan nem fordulnak bizalommal a munkavállalóik felé, óriási lehetőséget szalasztanak el: a bemutatott kutatás szerint a nyílt és hatékony menedzsment akár 143%-os üzleti növekedési rátát is eredményezhet.
4. Fektessünk energiát az exit interjúkba!
Kevesen látják meg a nagy lehetőséget a távozó munkaerő kilépő interjúiban, holott ez rendkívüli lehetőség arra, hogy őszinte és valós visszajelzést kapjunk saját magunkról és a szervezet egészéről. Természetesen nem a személyes vagy akár indulatos megjegyzéseket keressük ilyenkor, de jól irányzott kérdésekkel és őszinte nyitottsággal olyan információkat nyerhetünk a kilépőktől, melyeket valós változásokra fordíthatunk.
5. Ne hasonlítgassunk!
Habár a Stretch előadásaiból rengeteg bevált módszert vagy jó gyakorlatot leshettek el a közönség soraiban ülők, ebben az esetben is igaznak bizonyult, hogy nem érdemes másokhoz mérni a saját fejlődésünket, teljesítményünket. Ne egy másik szervezethez vagy csapathoz hasonlítsuk magunkat, hanem alakítsuk ki a mi adottságainkra adaptált legjobb gyakorlatokat, működési mechanizmusokat, folyamatokat! Ha ez sikerül, jönnek majd az eredmények is.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk
A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Friss energia - Tippek a munkahely megújításához 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Nem pörög a világgazdaság, de a cégvezetők optimisták 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 2 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 2 hónapja