Bevált a négynapos munkahét egy új-zélandi cégnek
Nem csökken a cég teljesítménye, sőt a dolgozók még elkötelezettebbek lettek, ami viszont a hatékonyságukon is meglátszott.
Perpetual Guardian nevű pénzügyi alapkezelő cég vezetője szerint a tapasztalatok annyira jók, hogy át is állnak az új rendszerre. A dolgozók választhatnak, hogy négy 8 munkaórás munkahetet dolgoznak le vagy maradnak az ötnapos, de csökkentett heti munkaóraszámnál - mindezt ugyanannyi bérért, mint korábban.
Mint a cég vezetője elmondta, nem tapasztaltak visszaesést a cég teljesítményében. Andrew Barnes szerint ez annak köszönhető, hogy a munkatársak megértették, mi a foglalkoztató célja: a jobb munkakörülmények biztosításával növekedett a dolgozók elköteleződése is, ezt pedig javította a hatékonyságot.
A kísérlet során tudományos vizsgálatnak vetették alá a munkavállalókat, és azt tapasztalták, elégedettségük életük és munkájuk kapcsolatát illetően a tavalyi 54 százalékról 78 százalékra nőtt.
444.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docensének személyében másodszor nyerte el női oktató az... Teljes cikk
Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk
Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Felmérés: túlhajszoltak és alulfizetettek a brit munkavállalók 2 hónapja
- Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő 2 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja
- Nem jött be, vége a 4 napos munkahétnek a Telekomnál 3 hónapja
- Ezek a munkahelyi stressz legfőbb jelei, amikre a vezetőknek oda kell figyelnie 4 hónapja
- Egy millió fontot követel volt munkahelyétől a menedzser tönkrement lelki és testi egészsége miatt 5 hónapja
- A technológiai innovációt, a műszaki és mérnöki kutatómunka terén kiemelkedő teljesítményeket díjazták 6 hónapja
- 8 dolog, amivel felvehetjük a harcot a tartós stresszel 7 hónapja
- Ha hirtelen távozik az ügyvezető: ekkor lép be az interim CEO 7 hónapja