A négynapos munkahéttel mindenki jól járt
Egy új-zélandi cég letesztelte, milyen lenne a négynapos munkahét. Meglepő eredményre jutottak a rövid munkahét kipróbálásával.
Így a cégnél dolgozó 240 ember egy hónapon át - március elejétől április végéig - hetente csak négy napot dolgozott öt helyett, ám a fizetést mégis úgy kapták, mintha ötször mentek volna dolgozni.
Amit pedig Andew Barnes, munkáltató tapasztalt a rövidített hét kipróbálásának ideje alatt, elképesztő volt. A tulajdonos szerint a dolgozók sokkal jobban végezték munkájukat, kreatívabbak lettek, és jobban is tudtak koncentrálni feladataikra. Ráadásul kevesebb időt fordítottak telefonjaik nyomkodására is.
"Ez csak egy olyan dolog volt, amit régóta ki szerettem volna próbálni, mert a dolgozóimnak jobb munkakörülményeket akartam biztosítani" - mondta Andrew Barnes a CNN-nek, s hozzátette: dolgozói messze felülmúlták az elképzeléseit.
A tavaly készített kimutatás szerint a dolgozók 54%-a mondta azt, hogy képes összeegyeztetni a munkáját a magánélettel, ám a tesztidőszak során ez a szám 78%-ra ugrott meglepő módon. De számos más dolog megváltozott: mindössze 7%-ra csökkent stressz-szint.
A CNN cikkében továbbá az olvasható, hogy ez a munka-modell példaként szolgálhat más cégek számára is, s forradalmasíthatja a munka világát.
life.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- Forró téma a dolgozók mentális egészségmegőrzése: tippek 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Felmérés: túlhajszoltak és alulfizetettek a brit munkavállalók 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő 2 hónapja