Zöld lámpát kapott Londonban az Uber
A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága keddi jogerős végzésében közölte, hogy a taxiszolgáltató vállalat ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban, de az engedély a cég által kért öt év helyett egyelőre 15 hónapra szól, és utána a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.
A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly szeptemberben közölte az amerikai székhelyű taxivállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt. A cég londoni működési jogosítványa szeptember 30-án lejárt -írja a vg.hu.
Döntését a TfL azzal a véleményével indokolta, hogy az Uber nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, és ez számos közbiztonsági problémát vetett fel.
Az engedély megújításának elutasításához fűzött indoklás szerint a TfL - sok más kifogás mellett - nem tartotta megfelelőnek az Uber hozzáállását a sofőrök biztonsági háttérellenőrzéséhez.
A döntés azonban hatalmas tiltakozási hullámot indított el Londonban. A közösségi portálokon rengeteg felhívás jelent meg az egyébként világhírű - és hírhedten drága - hagyományos londoni taxik bojkottjára, mivel a széles körben elterjedt vélemény szerint a londoni taxisszervezetek nyomására született az Uber engedélyének megújítását elutasító városházi döntés.
Az Uber londoni kitiltásáról szóló döntés megváltoztatását követelő - a TfL végzésének másnapján elindított - petíciót több mint 850 ezren írták alá.
Az Uber 2012 óta működik Londonban 40 ezer sofőrrel, és 3,5 millió londoni - a brit főváros lakosságának fele - töltötte le a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást.
Az Uber októberben nyújtotta be hivatalos fellebbezését londoni működési engedélyének megvonása ellen a westminsteri magisztrátusi bíróságon.
A fellebbezési folyamat idején az Uber folytathatta működését Londonban.
A fellebbezési eljárás a magisztrátusi bíróság keddi végzésével lezárult, az Uber ismét engedéllyel működhet Londonban.
A bírósági végzés hangsúlyozza, hogy az Uber számos olyan változtatást hajtott végre működésében, amelyek nyomán immár megfelel a taxiszolgáltatási előírásoknak. A cég beleegyezett például abba, hogy sofőrjei minden tíz óra folyamatos munkavégzés után legalább hat órára kötelező pihenőidőre vonuljanak, és visszavonta fellebbezését a TfL azon rendelkezése ellen, amelynek alapján minden londoni Uber-sofőrnek angol nyelvvizsgát kell tennie.
vg.hu

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A munkát terhelő adók csökkentéséért tüntettek, a közalkalmazottak pedig sztrájkba is kezdtek a szomszédban
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Bocsánatot kért a Baidu PR-vezetője a túlhajszoltság dicsőítéséért
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Áremelésről tárgyalnak a taxisok is 1 éve
- Mi lesz a munkahelyi sportegyesületekkel energiaválság idején? 2 éve
- A közösségi autómegosztás is lehet adómentes béren kívüli juttatás 2 éve
- Itt az új szabályozás! Teljesen megváltozik a taxisok élete 2 éve
- Száz cég utasította el, de miután kiállt egy táblával az utcára, a JPMorgan egyik igazgatója is megkereste 2 éve
- Megmenekültek a taxisok 2 éve
- Az újgenerációs irodát üzleti hubnak hívják 2 éve
- Munkaélményt árulunk - a WeWork bukása 2 éve
- Folytatódnak a tárgyalások: 20 százalék fölötti emelést szeretnének a taxisok 2 éve
- Így építsd fel Linkedin profilodat 2 éve
- Facebookon vagy LinkedIn-en érdemesebb inkább toborozni? 2 éve