Bocsánatot kért a Baidu PR-vezetője a túlhajszoltság dicsőítéséért
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére.
A kínai keresőmotor, a Baidu PR-vezetője bocsánatot kért, miután sokakat felháborított a work-till-you-drop, azaz dolgozz, amíg csak tudsz kultúrát dicsőítő megjegyzésével – írja a BBC.
A TikTok kínai változatán, a Douyinon közzétett videósorozatában Qu Jing azt mondta, hogy nincs felelőssége az alkalmazottak jólétéért, „mivel nem vagyok az anyátok”. Emellett megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. „Egy rövid bejegyzéssel lehetetlenné tehetem, hogy ebben az iparágban munkát találjatok” - írta. Szerdán Qu elismerte, hogy bejegyzései - amelyeket azóta már levettek – jogos kritikákat váltottak ki.
„Mélyen átgondolom és alázatosan elfogadom őket” - írta a WeChaten. A Qu asszony által keltett felháborodás rávilágít a kínai tech-munkahelyek közismerten rossz munka-magánélet egyensúlyára.
Az Alibaba alapítója, Jack Ma híres volt arról, hogy „áldás” bárki számára, aki a „996-os munkakultúra” részese lehet, ahol az emberek a hét hat napján reggel 9-től este 9-ig dolgoznak.
Egyik korábbi videójában Qu asszony azt állította, hogy annyira belefeledkezett a munkájába, hogy azt sem tudja, melyik osztályba jár a fia. Egy másik videóban azt mondta: „Ha a PR-szakmában dolgozol, ne várj szabad hétvégéket”. „Tartsd bekapcsolva a telefonod a nap 24 órájában, mindig állj készen a válaszadásra” - mondta.
A Baidu nem kommentálta az ügyet. Qu asszony bocsánatkérésében azt mondta, hogy videói nem a Baidu álláspontját képviselik, és hogy nem kérte a vállalat beleegyezését a közzététel előtt. „Elnézést kérek, hogy a nem megfelelő videók miatt a nyilvánosság félreértette a cégem értékeit és vállalati kultúráját.Tanulni fogok a hibáimból, és javítani fogok a kommunikációmon, valamint jobban törődni fogok a kollégáimmal” - írta.
A kínai Weibo közösségi médiaplatformon az elmúlt napokban heves viták alakultak ki az incidens miatt.
BBC
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Elrendelhet a munkáltató kötelező túlórát? 1 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Hiába tölt több időt munkával a munkamániás, mégsem jobb a teljesítménye - kiderült, hogy miért! 3 hónapja
- Szlovéniában sztrájkba lépnek a török munkások 4 hónapja
- Le a túlórával! - bírságot kaphat a főnök, ha munkaidőn túl hívja a dolgozót 4 hónapja
- Egy hónapban 30 napból 28-at dolgoztak a vendégmunkások - lesz változás a magyar munkajogban? 4 hónapja
- "Kína Szilícium-völgyében" tárgyal Orbán Viktor 8 hónapja
- 400 ezer munkahely jött létre az új selyemút segítségével 8 hónapja
- Minden, amit a túlóráról tudni kell 8 hónapja
- Tizenegy éve nem emelkedett a tűzoltók alapilletménye 9 hónapja
- Kína nem közli többé az egyre rosszabb munkanélküliségi adatokat 10 hónapja