Folytatódnak a tárgyalások: 20 százalék fölötti emelést szeretnének a taxisok
A Fővárosi Önkormányzat elfogadta a személytaxi-szolgáltató szervezetek felvetését, hogy a gazdasági helyzet miatt, a piac kiszámíthatóbb működése érdekében nagyobb emelésre van szükség: a 2018-as tarifaelemekhez képest 23-24 százalékos sávban. A pontos mértéke és az egyes elemek változása kapcsán azonban folytatódnak a tárgyalások.
A Fővárosi Önkormányzat és a BKK munkatársai 2021 novembere óta tárgyalnak a fővárosi személytaxi-szolgáltató vállalkozások és érdekképviseletek képviselőivel. A kormány által kiadott 2022 februári jogértelmezés szerint a fővárosi taxitarifa nem tartozik azon körbe, ahol díjemelési moratórium vonatkozik az önkormányzatokra.
Mivel 2018. július 1. óta nem volt változás a tarifaelemekben (alapdíj 700 Ft, kilométerdíj 300 Ft, percdíj 75 Ft), miközben a nemzetgazdasági átlagkeresetek, az infláció és az üzemanyagok ára jelentősen növekedett, a felek egyetértettek abban, hogy szükséges a jelenlegi hatósági ár felülvizsgálata, amely május 9-i hatállyal lép majd életbe.
A tárgyalások folytatódnak a felek között, ugyanakkor több kérdésben is megállapodás született már:
- a taxidrosztokon kívül is lehet majd világító szabadjelzővel várakozni,
- használhatóak a minősített jelöléssel rendelkező 4 évszakos gumiabroncsok a taxikon,
- a bankkártya elfogadására alkalmas terminál esetén a papír alapú bizonylatot használó eszközök mellett a digitális bizonylattal rendelkező eszközöket is lehet használni,
- szükség van a gépkocsi állomány károsanyag kibocsátásának csökkentésére, ugyanakkor a gazdasági helyzetet is figyelembe véve megvalósítható lépésekre van szükség. Ezért 2024. január 1-től kizárólag EURO 6-os gépjárműveket lehet új taxiként üzembe helyezni,
- a BKK 2020-21-hez képest az átlagos havi összes ellenőrzések számát 190-ről tervezetten 240-re emeli, különös tekintettel az engedély nélküli személyszállítást végzőkre (pl. VIBER-csoportok).
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által 2021 novemberében megfogalmazott 19%-os javaslathoz képest - az időközben végbement gazdasági környezet romlása miatt inkább 23-24%-os sávban - a Fővárosi Önkormányzat is elfogadta a személytaxi-szolgáltató szervezetek felvetését, hogy a gazdasági helyzet miatt, a piac kiszámíthatóbb működése érdekében nagyobb emelésre van szükség.
Ennek pontos mértéke és az egyes tarifaelemek változása kapcsán azonban folytatódnak a tárgyalások - írja a Profitline.hu.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Biztosítva van a "Budapest-család dolgozóinak" béremelése 6 hónapja
- Így lehet gördülékeny a szakember-utánpótlás 6 hónapja
- Elítéltek egy dolgozót mert pénzt csalt ki az önkormányzattól 7 hónapja
- Hoppá! Pénzt adna az önkormányzatoknak a kormány, hogy emeljék a pedagógusok bérét 9 hónapja
- Ez a helyzet most a védőnői hálózat átalakításával 11 hónapja
- A sofőrök számára fontos, hogy a maguk urai lehetnek - interjú dr. Sabjányi Lászlóval, a BOLT új ügyvezető igazgatójával 11 hónapja
- A vízóra-leolvasók majdnem harmada hiányzik 11 hónapja
- Az önkormányzatok fizethetik a védőnők béren kívüli juttatásait 12 hónapja
- Sofőrállás 1 éve
- Magyar ügyvédnő letartóztatását rendelték el az olasz maffia támogatása miatt 1 éve
- Újranyithat januárban a bezárt posták egy része 1 éve