Londonban is gondok vannak az Uber-rel
Nem hosszabbítja meg az illetékes londoni közlekedési hatóság az Uber egy hét múlva lejáró taxiszolgáltatási engedélyét. Közbiztonsági problémákra hivatkoztak, a cég nem ellenőrzi kellően az Uber sofőrök hátterét, és orvos alkalmassági vizsgálatait. Londonban 4000 Uber sofőr dolgozik, a cég fellebbezést nyújtott be - írja az MTI.
A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) pénteken közölte az amerikai székhelyű vállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt, miután a cég jelenlegi jogosítványa szeptember 30-án lejár.
A bejelentés szerint a TfL arra a megállapításra jutott, hogy az Uber - amely 2012 óta működik Londonban - nem teljesíti a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, és ez számos közbiztonsági problémát vet fel.
Az értesítésben foglalt felsorolás szerint a hatóság aggályosnak tartja, ahogy a cég az utasok elleni súlyos bűncselekményekről szóló bejelentéseket kezeli. A TfL emellett nem tartja megfelelőnek az Uber hozzáállását a sofőrök biztonsági háttérellenőrzéséhez, és azt a módot sem, ahogy a vállalat a gépkocsivezetők orvosi alkalmassági igazolásait beszerzi.
A TfL közleménye szerint a londoni taxiszolgáltatóknak szigorú szabályozásokat kell betartaniuk, és ahhoz, hogy működhessenek, demonstrálniuk is kell a hatóság számára, hogy ezeket az előírásokat teljesítik. A londoni közlekedési hatóság a közlemény szerint arra a következtésre jutott, hogy az Uber nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeknek teljesítése szükséges a taxiszolgáltatási engedélyhez.
A TfL közölte, hogy az Ubernek 21 napja van a fellebbezésre, és amíg a fellebbezési folyamat tart, addig folytathatja működését. Az Uber pénteken bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be.
A cégnek 40 ezer sofőrje van Londonban, és a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást 3,5 millió londoni töltötte le.
A londoni taxisszövetség főtitkára, Steve McNamara pénteki nyilatkozatában helyeselte a TfL döntését, mondván: ennek az "erkölcstelen cégnek nincs helye a londoni utcákon". Sadiq Khan, London polgármestere is támogatásáról biztosította a TfL-t az Uber elleni fellépésben.
Londonban több nagyszabású taxistüntetés volt az Uber ellen. A 25 ezer londoni taxist képviselő szakmai szervezetek tisztességtelen versennyel vádolták az Ubert, mivel szerintük a cég sofőrjei a hagyományos taxik vezetőire vonatkozó rendkívül szigorú előírások betartása nélkül nyújtják gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást.
A TfL néhány hete a Taxify londoni működését is megtiltotta, azzal az indokkal, hogy ez a cég egy olyan leányvállalatán keresztül akart londoni taxiszolgáltatást nyújtani, amelynek erre nem volt engedélye. A négy éve Észtországban alakult, Magyarországon is jelen lévő Taxify az általa megvásárolt City Drive Services cégen keresztül alig három nappal a tiltó végzés kiállítása előtt kezdte működését Londonban.
Fotó Pixabay
MTI

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- NAV: utalással is fizethető az egészségügyi szolgáltatási járulék 4 hónapja
- A személyi kedvezményhez szükséges orvosi igazolásokra hívja fel a figyelmet a NAV 4 hónapja
- Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg? 5 hónapja
- Öt fővárosi kerület önkormányzata megtartja a kötelező orvosi vizsgálatot 5 hónapja
- Elfogadták a vendégmunkásokról szóló törvényt és eltörölték az alkalmassági vizsgálatot 6 hónapja
- A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka 6 hónapja
- Bírságot kaphatnak a vendégmunkásokat alkalmazó cégek 6 hónapja
- Figyelem! - évi 160 ezer forint múlhat ezen az orvosi igazoláson 6 hónapja
- Kettős ellenőrzést vezetne be az új vendégmunkástörvény 7 hónapja
- Halálba kergetett dolgozók? - ezzel járhat a kötelező orvosi vizsgálat megszüntetése 7 hónapja
- Benyújtották az új vendégmunkástörvényt: szigorodnak az itt tartózkodás feltételei 7 hónapja