Uniós pénzt kap Nógrád, hogy közelíthessen az országos átlaghoz
Egymilliárd forintot ítéltek meg a megyei és 2,3 milliárdot két, a munkahelyteremtést elősegítő helyi foglalkoztatási paktumra Nógrád megyében uniós forrásból - írja az MTI.
A cél az, hogy Nógrád mindezek révén felzárkózzon az országos átlaghoz - közölte a megyei közgyűlés elnöke Salgótarjánban.
Többek között iparterületet fejlesztenek Szügyben és Bercelen, hűtőházat hoznak létre Szécsényben, emellett 7 turizmusfejlesztési és 42 önkormányzati energetikai korszerűsítési pályázat nyert.
A TOP keretében korábban már születtek döntések, eszerint 2,6 milliárd forintból újítanak fel négy- és ötszámjegyű utakat, egymilliárd forintot ítéltek meg a megyei és 2,3 milliárdot két, a munkahelyteremtést elősegítő helyi foglalkoztatási paktumra.
A sajtótájékoztatón Balla Mihály megyei fejlesztési biztos elmondta, hogy ebben a kiírásban óvodákra és bölcsődékre nagyjából kétszer annyi pénz áll rendelkezésre, mint 2016-ban. Nagy kihívásnak és a legfontosabb törekvésnek nevezte, hogy a fejlesztésekkel felzárkóztassák Nógrádot az országos átlaghoz.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Rétvári Bence: Megfeleződött a szegénységben élők aránya 2 hónapja
- NGM-államtitkár: a kormány gyors ütemben, a lehető legtöbb uniós forrást el szeretné juttatni a vállalkozásoknak 2 hónapja
- Így zárultak munkaerőpiaci támogatási programok Vasban 3 hónapja
- Több mint 460 milliárd forintos foglalkoztatási programot indít a kormány 4 hónapja
- Orbán Viktor: akkor lesz döntés a pedagógusok béremeléséről, amikor tényleg megvan a pénz 6 hónapja
- Uniós szakszervezetek vonultak fel: elbocsátásoktól tartanak 6 hónapja
- Kétszáz új munkahely jön létre Miskolcon 6 hónapja
- Uniós tehetségbázis fogja megkönnyíteni a nemzetközi munkaerő-felvételt, azaz a legális migrációt 7 hónapja
- Kibervédelem: súlyos büntetés jár a magyar cégeknek, ha nem készülnek fel 7 hónapja
- Ez a jelentés minden kkv-nak kötelező lesz, de sokan azt sem tudják, eszik vagy isszák 8 hónapja