kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hete

25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán

A beruházások elsősorban a modern autóiparhoz kapcsolódnak.

Jelenleg hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik Magyarországon,  amelyek nyomán mintegy 25 ezer új munkahely jön létre a legfejlettebb technológiai színvonalat hozva hazánkba - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben. A tárcavezető először Csang San volt kínai kereskedelmi miniszterrel, az Országos Népi Gyűlés pénzügyi és gazdasági bizottságának elnökével egyeztetett, majd ezt követően jó hírekről számolt be, mondván, hogy a kelet-ázsiai ország gazdasága tavaly öt százalék feletti mértékben bővült, és ezt az ütemet az idei első negyedévben is tartani tudta.

"Ez jó hír nemcsak Kínának, hanem Magyarországnak is, mivel a német gazdaság mellett mostanra már a kínai gazdaság az, amely a legnagyobb hatással van a magyar gazdaság teljesítményére. Minél jobban megy a kínai gazdaságnak, annál jobban megy a magyar gazdaságnak is" - szögezte le. Aláhúzta: ennek fő oka, hogy hazánk vált a kínai vállalati beruházások első számú európai célpontjává. "Hatezer milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon, hatezer milliárd forintnyi gyárépítés van folyamatban jelenleg" - jelentette ki. "Amikor ezek a gyárak majd megépülnek és elkezdenek termelni, akkor összességében mintegy 25 ezer újabb munkahelyet fognak jelenteni. 25 ezer olyan új munkahelyet, amely biztos megélhetést fog adni magyar családoknak, s 25 ezer olyan munkahelyet, amely a legfejlettebb technológiai színvonalat hozza Magyarországra" - tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ezek a beruházások elsősorban a modern autóiparhoz kapcsolódnak, amely szektorban a kínai vállalatok mára abszolút piacvezető pozícióra tettek szert a világban, és ezért üdvözlendő, hogy ezek a cégek Európában elsőként Magyarországra hozzák a gyáraikat. Ezt követően jó hírnek nevezte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly is meghaladta a tízmilliárd dollárt, és ez nagy valószínűséggel idén is így lesz. A miniszter közölte, hogy már nemcsak a kínai cégek jelennek meg egyre nagyobb számban hazánkban, hanem a magyar vállalatok is egyre inkább megtalálják a számításaikat Kínában. Erre példaként hozta fel, hogy az erőművek hűtési rendszereit gyártó MVM-leányvállalat tavaly minden idők legjobb eredményét érte el az országban, több tízmillió dollárnyi beruházást nyerve el, és így több, jelenleg épülő erőműben is magyar hűtési technológia fog működni. "A mai és a holnapi nap folyamán is számos nagy kínai vállalat vezetőivel fogunk egyeztetést folytatni. Remélhetőleg ezek az egyeztetések újabb magyarországi munkahelyeket jelentenek majd" - mondta. 

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk