Ragaszkodnak vagy kapaszkodnak a dolgozók? - itt a friss kutatás
A cégvezetők 79%-a inkább a pozitívumokat, a sok innovációt hangsúlyozza az utóbbi három hónapból, melyben nőtt a dolgozói elköteleződés. 80% változtat stratégiáján, 50% rosszabb üzleti környezetre számít - derül ki Develor Tanácsadó Zrt. friss kutatásából. Melyek a legfontosabb feladatok? Miért csalóka a magas elkötelezettség?

Tanulság az is, hogy a pandémiás helyzethez való alkalmazkodást a válaszadók 79%-a pozitívan élte meg, és számos olyan innovációról, új eljárásról és folyamatról számoltak be, melyeket beépítenek a mostani működésükbe is. Míg csak összesen 17 százalék számára volt problematikus, konfliktusokkal teli az időszak.

Nőtt a munkavállalói elkötelezettség, de vigyázat!
A kutatásban résztvevők nagy része, 70%-a úgy ítéli meg, hogy a kijárási korlátozások időszaka alatt nőtt a munkatársi elkötelezettség. Ennek okát többnyire abban látják, hogy sikerült megőrizni a munkahelyeket és a koronavírus elleni küzdelemben megfelelő intézkedéseket hoztak, sikerrel kezelték a helyzetet és minden eszközt biztosítottak a munkatársak számára a védekezéshez.

Szabó Csaba, a Develor Zrt. vezérigazgatója megjegyzi, nem szabad elfelejteni, hogy a biztonsági szükséglet kielégítése a munkahelyi elégedettség fontos feltétele, azonban biztosan nem tartós motivátor. “Ahogyan egyik ügyfelünk fogalmazta, talán a ‘ragaszkodás' helyett inkább ‘kapaszkodást' érzékelik a válaszadó vezetők. Meglátásom szerint az izoláció, a gazdasági környezetben rejlő bizonytalanság és a továbbra is jelen lévő pandémiás veszély negatívan hat a munkatársi elkötelezettségre, ennek kezelése, a motiváció megerősítése a restart időszak kiemelt feladata” - fogalmaz a Develor vezérigazgatója.

Hibrid működésre készülnek
Miben látják a válaszadók a mostani időszak legfontosabb feladatait? A visszatéréssel kapcsolatos biztonsági szabályok kidolgozása, tréningje és a covidsafe (koronavírus-biztos) vállalati kultúra megerősítése, a megváltozott körülményekhez illeszkedő elvárások ismételt tisztázása, valamint a hibrid működéshez (elkülönített csapatok, részben home office, részben otthoni munkavégzés) kapcsolódó együttműködési és kommunikációs normák kialakítása. Érzékelik a válaszadók azt is, hogy erősíteni kell a vezetés reakcióképességét, adaptivitását, hiszen további változásokra számítanak a működési környezetben, amelyek ismételt újratervezést és alkalmazkodást tesznek szükségessé.
A felmérésről:
A DEVELOR Országos Restart Kutatása on-line zajlott 2020. május 13 - június 1. között 201 résztvevővel. A válaszadók 75%-a felsővezető, 20%-a pedig középvezető. A felmérést 17 mélyinterjú egészítette ki.
A nyitóképen Szabó Csaba, a Develor Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Folyamatosan nő a B+N Referencia létszáma (13 852 fő), tavaly decemberben csak kilenc főre volt a második helyezett Spar Magyarországtól (13 861 fő) -... Teljes cikk
A kormány új, 1,5 milliárd forintos támogatási programot indít a kkv-k számára annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók egyetlen napot se... Teljes cikk
A közelmúltban rossz hírek láttak napvilágot a német autógyárakkal kapcsolatban. Sztrájkokról, leállásról, készülő gyárbezárásokról... Teljes cikk
- Vezetőváltás a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Irodánál 6 napja
- Egyre nagyobb az igény a dolgozók részéről a hibrid irodák és az íróasztal-megosztás felé 1 hete
- Nem mindenki vezető, aki annak látszik...(és bizony fejétől bűzlik a hal) 2 hete
- 7 pontos töknövesztő akcióterv - a bátorság visszaszerzése vezetőknek 2 hete
- 53 napot kell várni egy építőipari szakemberre - már "csak" a jó szakemberben van hiány 2 hete
- Minden hatodik brit dolgozó a háziállatához igazítja a munkaidejét 3 hete
- Nemzetközi munkaerő-bevonás: EoR, az új csodaszer? 4 hete
- Versenyelőnyben lesz az a cég, amely jól menedzseli a hibrid munkavégzést 1 hónapja
- Conscious unbossing: csak mítosz, hogy nem akar vezető lenni a Z generáció? 1 hónapja
- Külföldi munka: adókon innen, határokon túl 1 hónapja
- HR-trendek 2025: tovább csökken a vezetés iránti bizalom 2 hónapja