Megemelt keretösszeggel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram
Megemelt keretösszeggel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram, amelyre az idén több mint 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, Fülöp Attila.
A 300 millió forinttal megemelt keretösszegű ösztöndíjprogram alapvetően a hátrányos helyzetű, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, fiataloknak nyújt támogatást a tanuláshoz.
A 2023/2024-es tanévre vonatkozó ösztöndíj-pályázatokat augusztus 21-én hirdették meg, és a pályázatok benyújtására egy hónap áll rendelkezésre.
Az ösztöndíjprogramnak négy célja van, ezért az négy alprogramra tagolódik, a gyerekeket, a fiatalokat a továbbtanulásban, a szakmaszerzésben, az érettségi, valamint a diploma megszerzésében segíti. Jelenleg körülbelül 10 ezer diák vesz részt a programban.
A programba való bekerülés feltétele alapvetően rászorultsági alapú, az ösztöndíj összegét viszont a teljesítmény határozza meg.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 5 napja
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja