kapubanner for mobile
Megjelent: 1 hónapja

Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni.

„Az EY Az Év Üzletembere díj Magyarországon már két évtizede mutat be olyan vállalkozókat, akik képesek választ adni a kritikus gazdasági kihívásokra, innovatív megoldásaikkal pedig az üzleti sikerek mellett a társadalom számára is kézzel fogható értéket teremtenek” – hangsúlyozta Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója. „Biztos vagyok benne, hogy idén is olyan vezetők csatlakoznak a közösségünkhöz, akik hozzájárulnak a hazai gazdaság folyamatos, hosszú távon fenntartható növekedéséhez és nemzetközi versenyképességének erősítéséhez” – tette hozzá.

A korábbi évekhez hasonlóan a beérkező pályázatokat elismert döntéshozókból álló független bírálóbizottság értékeli. A zsűri tagjai dr. Fábián Ágnes, a Henkel ügyvezető igazgatója, Hegedűs István, a BorsodChem pénzügyi vezetője, Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke, Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és társtulajdonosa – az előző EY Az Év Üzletembere cím birtokosa, Ratatics Péter, a MOL-csoport Fogyasztói Szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója, valamint Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója.

A bírálóbizottság idén 4 fő kategóriában – EY Női Vállalkozói Kiválóság Különdíj, EY Fenntarthatóságért Különdíj, EY Innovátor Különdíj és EY Vállalkozói Szellemiségért Különdíj – ismeri el a vállalkozók munkáját. Mellettük a fődíj három kivételes üzletembert illet majd, közülük választja ki a zsűri azt, aki hazánkat képviseli Monte-Carlóban, a verseny nemzetközi döntőjén.

Az EY az Év Üzletembere díjra a jelentkezési határidő 2024. augusztus 10.

 

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre

A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk

Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is

Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk

Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre

A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk