Gólyamenedzsment: ezt tanulhatják a vezetők tőlük

Prológus

A jelenleg leginkább elfogadott vezetési elméletek szerint, a menedzserek különböző helyzetekben/helyzekere adott eltérő válaszaira, reakcióira, döntéseire, döntően a kulturális különbségekben, szocializációs hátterekben keresendő a magyarázat: vagyis ugyanazon szituációban mást és mást lép egy angolszász, közép-európai, skandináv, vagy ép távol-keleti főnök. A University of Missouri-Columbia 2016-os, 14 ország, 6500 menedzserének, 30 esettanulmány több szcenáriójára adott megnyilvánulásait elemző kutatása szerint azonban a különböző országokból származó és eltérő kulturális örököséget hordozó vezetők az univerzális menedzsment célok: magasabb szervezeti jól-lét elérése, a hosszabb távú működőképesség és hatékonyság biztosítása, az ideálisabb munkahelyi körülmények megteremtése, stb. érdekében, sokkal inkább hasonlóan viselkedtek, reagáltak, illetve döntöttek, mint azt a kutatók korábban gondolták, illetve feltételezték. A vezetői reakciók különbözősége – amennyiben vannak ilyenek egyáltalán – egyáltalán nem az eltérő származásból, kulturális különbözőségekből, szocializációs háttérből, esetleg nemi identitásból adódnak…

A fehér gólya, mint azt mindannyian jól tudjuk, vándormadár, és a telet – nem feltétlenül a hideg, sokkal inkább az itteni téli táplálékhiány miatt – Afrikában tölti. Igaz, hogy megfigyelések szerint, az elmúlt évtizedben az áttelelő fehér gólyák száma jócskán megszaporodott idehaza (bár számosságukat tekintve azért összességében elenyésző maradt: az eddigi rekord 28 példány volt 2013-2014 telén), de ezek a vándormadarak, az ornitológusok általános véleménye szerint, egyáltalán nem tudatos stratégák, darwini evolucionisták, vagy Kolumbusz-szintű felfedezők, hanem csak ’hibásak’. Nem nem-akartak, hanem nem-tudtak vonulni, és ez a fajta el-nem-menetel az ember által is érzékelt globális felmelegedés előtti időkben – amikor már novemberben tartósan hó volt, a téli hónapokban pedig akár mínusz 10, mínusz 20 fok is lehetett hetekig, sőt a Duna is félig vagy egészen befagyott – az jelentette, hogy az itthon rekedt költöző madaraknak esélyük sem volt életben maradni az élelemhiány miatt. Hiszen, ahogy Zelk Zoltán gyerekversikéje is mondja:
„Gólya, gólya, hosszúláb, hol kezdődik a világ?
A tó szélén ring a nád, ott kezdődik a világ...
Gólya, gólya, hosszúláb, hol ér véget a világ?
Ha az a tó enni ád, egy tóból áll a világ!”

Vagyis kaja az kell, melegben is, hidegben is! És a gólyáink döntő többsége úgy gondolja – ösztönösen persze, globális felmelegedés ide vagy oda –, hogy télen ezt idehaza nem találja meg, így messzi délvidékre kell, hogy vándoroljon.
A vándorútra készülődő tapasztalt gólyák gyülekezése, kiegészülve az azévi születésű fiatalokkal, augusztus elején kezdődik, és a kisebb-nagyobb csapatokba verődött madarak augusztus 20. és 30. között indulnak útnak, majd február közepétől szállingóznak vissza (népi megfigyelések szerint már igencsak közel a tavasz, ha Bálint-nap – február 14. – előtt visszatér az első gólya a telelésből).

Noha a gólyák vonulási útvonalai hagyományosak, de nincsenek szigorúan rögzítve, így a megtételük nagyfokú „ad hoc” rugalmasságot, azonnali alkalmazkodási hajlandóságot, és „tudatos” célorientáltságot igényel. A legrövidebb út a Földközi-tenger fölött vezet(ne), de mivel a tenger fölött nem alakulnak ki felszálló meleg légáramlatok (termikek), ezért a gólyák a jóval hosszabb, de főleg szárazföldek mentén vezető utat választják, hogy kevesebbet kelljen – a napi 8-10 órányi repülési idő alatt – verdesniük a szárnyukkal és így hatékonyabb legyen az energiafelhasználásuk (egyes becslések, illetve mérések szerint a szárnyverdesés 23-szor annyi energiát emészt fel, mint a siklás…).

A nyugat-európai állomány inkább Gibraltár, a kelet európai populáció – így a magyarországi is – a Boszporusz felé indul el, vagyis az európai gólyák a Földközi-tengert e két tengerszoros valamelyikén kerülik meg, majd a Szahara felett, illetve a Nílus völgye mentén repülve jut(ha)nak el akár Dél-Afrikáig is. Mindkét fő útvonal 12 ezer kilométernél is hosszabb lehet és átlagosan 49 napig tart (Magyarországon mintegy 35 ezer gólyát gyűrűztek meg ez ideig, és ezek közül 640-et sikerült megfigyelni külföldön, de mindössze egyetlen egy példányt találtak – 2023. szeptemberében – a kezdő hosszúsági körtől nyugatra, Marokkóban).

A gólyák sikere és eredményessége tehát egyértelműen a célhoz vezető út megtervezésétől, és az azt berepülő stratégiájuktól (a vonulási útjukon kialakuló termikek közötti helyes választástól, és az ahhoz történő alkalmazkodástól) függ. E nélkül a gólyacsapat – amelynek létszáma akár az 500 egyedet (!) is elérheti – nem tudnák megtenni az utat, illetve nem tudnák elérni a kívánt telelő helyet. Igen ám, de a vonuló gólyák egyedenként távolról sem egységes stratégiai/taktikai minta alapján repülnek.

A vezető és a követők

Alapvetőenkét „munkakör” szerint lehet a vándorlókat csoportosítani, attól függően, hogy az adott gólya vezeti-e a repülő madárcsapatot, vagy inkább „csak” követi a vezető társait.

    • A vezető (iránymutató, stratégiaalkotó, leader) gólyák legfontosabb munkaköri feladata, hogy megtalálják a legmegfelelőbb felszálló meleg légáramlatokat (azokat a termikeket, ahol a lehető legkisebb fizikai megterheléssel a lehető legmagasabbra emelkedhetnek), meghatározzák az emelkedés idejét és a termikből való kiszállás pontját. Ezek a madarak éppen ezért szabálytalanabb és hosszabb útvonalon, mégis nagyon célirányosan repülnek, hiszen folyamatosan próbálják feltérképezni a lehetőségeket, megtalálni a legjobb (a legerősebb, a legmagasabbra emelő légáramlatokat), a végső cél szempontjából leghatékonyabb útvonalat. Szárnyukkal ugyanakkor viszonylag ritkán csapkodnak, hiszen a termikek bejárása és „próbálgatása” során mindig kapnak valamekkora emelést, majd pedig, ha a felfelé áramló szél kifogy alóluk, gyorsan tovább siklanak, gyakorlatilag szárnycsapások nélkül vitorláznak a következő ígéretes termik felé. Ilyen módon, termikről termikre haladva akár egyetlen szárnycsapás nélkül – hatékony energiabefektetéssel – több száz kilométert is meg tudnak tenni.

    •A követő (alkalmazó, adaptáló, megvalósító) gólyák azonban, amelyek az egyedek számát tekintve sokkal többen vannak, már más – követő – stratégiával igyekeznek elérni ugyanazt a célt. A vezetők nyomában haladnak, de nem bajlódnak a kísérletezéssel, az útkereséssel, az innovációval, vagy a legmegfelelőbb út kijelölésével (a stratégiaalkotással), hanem bízva a vezetőikben, és kivárva míg az iránymutatók megtalálják a legmegfelelőbb emelő áramlatokat, a már feltérképezett útvonalat követve szegődnek a vezetőik nyomába. Szabályosabb és rövidebb az útvonaluk, de mivel ezek az erős termikek ritkábbak, erős szárnycsapásokra is szükségük van ahhoz, hogy rásegítsenek a termikek közötti átjutásra.
A követő gólyák fizikailag többet melóznak, a vezetők viszont, kisebb fajlagos energiafelhasználással ugyan, de hosszabb utat járnak/szállnak be. mindazonáltal az embercsapatoknál megfigyelhető „klasszikus” alá-fölé rendeltségi (főnök-beosztotti) kapcsolat nincsen közöttük. A két alapvetően különböző, de horizontálisan egyenlő feladatkör, viselkedésmód, illetve stratégia nemcsak a napi repülési rutint határozza meg, de biztosítja azt is, hogy a gólyacsapat egésze – a vezető gólyák és a követő gólyák mindegyike – elérje a számára legmegfelelőbb, áhított telelő, illetve, ha majd a visszaútra kerül sor, fészkelő helyet.

Nem kell hozzá mély szakterületi tudás vagy végzettség, mindössze egy csöppnyi természettudományos és/vagy szervezet- és együttműködés-fejlesztési érdeklődés, hogy feltűnjön: önerőből, egyénileg, egyetlen vándorgólya sem lenne képes eljutni a telelési/fészkelési végcéljához. De ahogy nem képes egy csapat „vezető” nélkül, vagy egy vezető csapat nélkül, ugyanúgy nem képes egy csupa vezetőből álló csoport sem célba érni. Azonban csak néhány követőből lesz/válhat vezető, de néhányukból mindenképpen és szükségszerűen az lesz, illetve az kell, hogy váljon: készség és képesség szintjén a legrátermettebből! Nem abból, aki autokrata despotaként parancsokat osztogat, hanem aki képes megtalálni és „átadni” a cél eléréséhez legmegfelelőbb út sikeres megtételének biztonságát. Talán ez az a kompetencia, amely a legfontosabb szelekciós szempont a vezető kiválaszt(ód)ásnál…

Epilógus

Embercsapataink vezetői, legyenek azok gazdasági, társadalmi vagy politikai vezetők, kiválaszt(ód)ási szempontjai, motivációs faktorai, és tevékenységbeli megnyilvánulásai tekintetében – tisztelet a kivételeknek, persze – messze elszakadtak, rossz ételemben véve vertikálisan felülemelkedtek az általuk irányított/felügyelt/kontrollált csoporttól, csapattól, (munka)közösségtől, szervezettől. És amíg a kiemelt státuszúnak vélt, tekintélyelvű, jórészt egyéni ambíciók fűtötte, csupán a presztízs miatt betölteni akart vezetői szerep vissza nem talál a készségeken és képességeken (rátermettségen) és az ellátandó feladatokon alapuló, horizontális-közösségi célkijelölő, irányt-mutató, elöljárói szerepéhez, addig hiú ábránd marad az univerzálisan „jó”, valódi vezetői válaszok megtalálása, egy (munka)közösség valódi problémáinak feltárása, kezelése, megoldása, urambocsá’ közép- vagy hosszútávú céljainak sikeres és eredményes elérése. Mert nem az az igazi vezető, akinek az aranyszegélyes digitális névjegykártyájára ’igazgató’ van vésve, hanem az, akit önként, szárnyalva követnek társai.

Papp Tamás István