kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint ez a szám az idén akár hetvenezerrel is emelkedhet a közterhek mérséklése nyomán - írja Magyar Idők.

A lap csütörtöki számában az államtitkár kifejtette: a célirányos adócsökkentés 2019-ben 45 milliárd forintot hagyhat a dolgozó nyugdíjasoknál, illetve az őket foglalkoztató cégeknél. A vállalkozások 21 százaléknyi közterhet spórolhatnak meg tavalyhoz képest, ha munkaviszonyban alkalmaznak nyugdíjast, mivel utánuk nem kell megfizetni a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást. A nyugdíjas munkavállalók pedig 14 százalékos előnyhöz jutnak azáltal, hogy már csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, a járulékokat pedig nem.

Tállai András kitért arra is, hogy bizonyos társadalombiztosítási ellátások csak akkor járnak, ha a munkavállalók járulékot fizetnek. Mivel ezt a közterhet már nem vonják le a nyugdíjas dolgozóktól, az érintettek nem számíthatnak táppénzre vagy az úgynevezett félszázalékos kiegészítő nyugdíjemelésre. Ugyanúgy jár viszont a kórházi és a háziorvosi ellátás, és felkereshető a szakrendelés is, mint eddig.

Az államtitkár kiemelte, hogy a járulékcsökkentés csak azokra vonatkozik, akik munkaviszonyban dolgoznak nyugdíj mellett, a megbízással vagy más módon dolgozókra nem. Hozzátette, hogy utóbbiak létszáma szintén megközelíti a 75 ezret.

Az államtitkár szerint a vállalkozásoktól érkező jelzések arról árulkodnak, hogy a gazdasági szereplők érdemi lehetőséget látnak az új adóügyi rendelkezésben, ezzel abban, hogy nyugdíjas munkavállalókat alkalmazzanak, az anyagi előny mellett ugyanis a korábban nyugdíjba vonult szakemberekkel hozzáadott értéket jelentő tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez.

Magyar Idők/MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt

Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk

Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál

Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk

2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk