Több mint ezer dolgozóját küldi el a Walt Disney
A vállalat márciusig négyezer dolgozót bocsátott el.
Elindult a Walt Disney hétezer fős leépítési programjának második köre, melynek keretében mintegy ezer dolgozójától válik meg a vállalat - írja a VG a Bloomberg híre alapján. A négyezer alkalmazottat érintő első etappal márciusban végzett a cég. A mostani elbocsátások főleg a filmes és televíziós üzletágait magába foglaló Disney Entertainment dolgozóit érintik. Ezen kívül a sporttal kapcsolatos műsorkészítésben dolgozóknál is várhatóak elbocsátások.
A leépítés ezúttal nem érinti a Disney vidámparkjaiban dolgozó órabéres dolgozókat. A februárban bejelentett költségcsökkentési programban fizetéscsökkentés is szerepel.
A vállalat 2020-ban 32 ezer fős leépítést hajtott végre, ami elsősorban a járvány miatt bezárt témaparkokat érntette világszerte.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja
- Növekvő bérszakadék: minden egyes férfi által keresett fontra átlagosan 90 pennyt kap egy nő 3 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja