kapubanner for mobile
Megjelent: 1 hónapja

Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma

Az Egyesült Államokban a várakozások felett, nyolc hónapja a legnagyobb mértékben nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma márciusban a humánerőforrás-menedzsment szoftvereket és szolgáltatásokat nyújtó ADP (Automatic Data Processing, Inc.) szerdán publikált legfrissebb havi jelentése alapján. Januárhoz képest stagnált a munkanélküliség februárban az euróövezetben és az Európai Unióban.

images

images

Az ADP National Employment Report havi jelentés szerint az Egyesült Államokban magánszférában 184 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma márciusban a várt 148 ezres növekedés helyett. A februári foglalkoztatást, felülvizsgálat után, 140 ezres növekedésről 155 ezerre emelte az ADP.

A szolgáltatóipari szektor 142 ezer fővel járult hozzá a teljes márciusi növekedéshez, ezen belül is a szabadidős és vendéglátóipari szolgáltatások 63 ezerrel, a kereskedelmi, szállítási és közüzemi ágazatok pedig 29 ezerrel. A termelőiparban 42 ezerrel nőtt a foglalkoztatás, ezen belül is a legnagyobb, 33 ezer fős növekedés az építőipari alkalmazottak körében következett be.

A vállalkozások mérete szerint az 1-19 alkalmazottat foglalkoztató cégek 27 ezerrel növelték, a 20-49 létszámú cégek pedig 11 ezerrel csökkentették a foglalkoztatottak számát. A középvállalati szektorban az 50-249 közötti létszámú cégeknél 63 ezerrel, a 250-499 közötti létszámú cégeknél pedig 30 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma márciusban. Az 500 alkalmazottnál többet foglalkoztató cégek 87 ezerrel növelték a létszámot márciusban.

Az állásban maradók bérnövekedése 5,1 százalékos volt a hónapok óta tartó folyamatos lassulás után. A munkahelyet váltók bérnövekedése 10 százalékra emelkedett, ez már a második egymást követő növekedés. A legnagyobb bérnövekedés az építőiparban, a pénzügyi szolgáltatásokban és a feldolgozóiparban volt tapasztalható.

MTI

 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk