Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést
Nem az Electronic Arts az első techcég, ami az elbocsátások mellett döntött, egy elemzés szerint tavaly több mint 160 ezer állás szűnt meg az ágazatban.
Az Electronic Arts elbocsátja alkalmazottainak 5%-át - írja a Variety. A videójátékgyártó a legutóbbi éves jelentése szerint 13 400 alkalmazottat foglalkoztat, ami azt jelenti, hogy az elbocsátások körülbelül 670 munkahelyet érintenek. A vállalat vezérigazgatója, Andrew Wilson azt mondta, az EA szerdától megkezdte az érintett alkalmazottak értesítését, és ez a fázis a következő negyedév elejére lezárul.
Mint arról korábban hírt adtunk, a Sony majdnem ezer dolgozójától válik meg a PlayStation részlegétől. Egy elemzés szerint tavaly 168 032 munkahely szűnt meg a technológiai ágazatban, a tech-óriások pedig idén is folytatták a leépítéseket.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- "Magyarország nem összeszerelő üzem" - növekedett az innovatív munkakörökben dolgozók száma 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja
- Leépítés: 30 ezer alkalmazottat tett utcára 100 technológiai vállalat 4 hónapja
- Újra pályázhatnak az általános iskolák a High-Tech Suli programban 4 hónapja
- Idén is folytatják a leépítést a tech-óriások, az ok a mesterséges intelligencia 4 hónapja
- A mesterséges intelligencia miatt hajtott végre leépítést a Duolingo 5 hónapja
- Leépítések kora - mit mondj az elbocsátott kollégádnak? 5 hónapja
- Munkahely van, már csak dolgozó kellene 5 hónapja