Szolgáltatóközpontot nyitott a Sanofi Budapesten
Globális üzleti szolgáltatóközpontot nyitott a Sanofi gyógyszeripari vállalat Budapesten, a beruházással 350, magas hozzáadott értéket képviselő új munkahelyet hoznak létre - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Dominique Carouge, a Sanofi Business Transformation globális alelnöke Magyarországot jó választásnak nevezte, a cég elkötelezett a további bővítés mellett az országban. Elmondta, hogy öt egységük működik Magyarországon, közöttük az egyik az új üzleti szolgáltatóközpont, és 1991 óta 230 milliárd forintot fektettek már be Magyarországon. A cégnek 110 éve van üzleti kapcsolata magyar partnerekkel.
Az új központ a Sanofi két globális szolgáltatóközpontjának egyike, amely pénzügyi, könyvviteli tevékenységeket és HR szolgáltatásokat, valamint adatkezelést végez az európai és észak-amerikai érdekeltségek részére. Dominique Carouge reményét fejezte ki, hogy a jövőben újabb régiókra is kiterjesztik majd a központ tevékenységét.
Soóki-Tóth Balázs, a Sanofi Business Services Budapest Center vezetője szerint a központ létrehozása komoly elismerés az országnak, és a cég magyarországi tevékenységének. Az új nemzetközi központban hét nyelven nyújtanak üzleti támogatást, jelenleg 100 dolgozójuk van. Terveik szerint 2022-re 350-re emelkedik a létszám, folyamatosan várják új dolgozók jelentkezését - mondta.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja