kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Munkanélküliséggel küzdenek a kínai pályakezdők

Minden korábbinál nehezebb munkaerő-piaci helyzettel kénytelenek szembesülni a kínai pályakezdő fiatalok, az elhelyezkedés csaknem a felüknek gondot okozhat az idén.

Az idén diplomát szerző hétmillió kínai fiatalból mintegy hárommilliónak okozhat problémát a munkahely-keresés - fogalmazott egy hétvégi sajtótájékoztatón Vang Jü-csün, a kínai emberi erőforrás és társadalmi biztonság minisztériumának egyik vezető tisztségviselője. A sina.com hírportál által idézett Vang a szociális biztonság alakulásáról tartott előadásában úgy fogalmazott: míg tavaly a végzősök mintegy 70 százaléka talált állást a diploma megszerzése előtt, idén ez az arány jóval alacsonyabbnak ígérkezik, a helyzet pedig a következő években ennél is rosszabb lehet.

Vang a jelenség fő okai közé sorolta a fiatalok valós helyzetet nem tükröző, túlságosan is magas munkaerő-piaci elvárásait, valamint a jelenleg betöltésre váró állások gyenge minőségét és alacsony számát. A humánerőforrás-ügyi szakemberek emellett a gazdaság általános lassulását, az ennek következtében a korábbinál óvatosabban toborzó munkaadókat és a végzősök minden korábbinál magasabb számát is az okok között említik. Az idén mintegy hétmillióan végeznek az ország több mint kétezer felsőoktatási intézményében, ez 200 ezerrel több a tavalyihoz képest, és több mint 150 százalékkal magasabb az ezredforduló számait alapul véve.

Az egyik legnagyobb kínai álláskereső portál, az 51job.com nyár eleji jelentése szerint a friss diplomások munkaerő-piaci helyzete ma nehezebb, mint a gazdasági válság kezdetekor volt, a gazdaság lassulásával pedig a gyakorlatot nem igénylő állások száma csökkent le leginkább - vélik a vállalat szakértői.

Az oktatási minisztérium becslései szerint a betölthető állások száma ma mintegy 15 százalékkal kisebb, mint egy évvel ezelőtt volt.

Május közepén a kormány ülésén is napirendi pont volt a téma, a tanácskozás után kiadott közlemény tanúsága szerint a döntéshozók a pályakezdők elhelyezkedési esélyeit növelő intézkedéseket ígértek, a vállalatokat pedig az általuk kínált állások számának emelkedésére biztatták. A jövőben fokozottan segítenék a magánvállalkozásba fogó frissdiplomásokat is, oktatás és kedvezményes hitelek, adókedvezmények formájában.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közalkalmazotti béremeléseket jelentettek be Romániában

A közalkamazotti bérek két lépcsőben emelkednek az országban. Teljes cikk

A brit munkáltatók 57%-a idén kevesebb diplomást vesz fel

A frissdiplomások több mint fele úgy érzi, hogy nagyon nehezen talált állást. Teljes cikk

Ennyi pénzt spórolhat, aki otthonról dolgozik

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyságban az irodába való ingázás átlagosan napi 19,10 fontba kerül (8500 forint). Teljes cikk