Kapcsolt munkakör kiszervezés után?
A munkavállaló kapcsolt („A” és „B”) munkakört lát el az „X” munkáltató telephelyén. Az 1. sz. irodában az „A”, a 2. sz. irodában a „B” munkakört, mindkét iroda egy épületen belül, közvetlenül egymás mellett van. A munkavégzés időtartama nem különíthető el, a munkavállaló a munkaidő egyik percében az 1. sz. iroda „A”, a munkaidő másik percében pedig a 2. sz. iroda „B” munkakörét látja el előre nem látható időintervallumban a felmerülő igények alapján. Az évek múlásával a munkáltató a „B” munkaköri tevékenységet kiszervezi külső „Y” cégbe. Az identitását megőrző gazdasági egység átadásra kerül „Y” részére, ezáltal neki is telephelye keletkezik. A munkavállalóval több munkáltatós munkaviszonyról nem történt megállapodás. A kiszervezés után a munkavállalónak továbbra is el kell látnia mindkét munkakört? A kiszervezést követően beszélhetünk-e továbbra is kapcsolt munkakörről akkor, ha a munkavállaló továbbra is elvégzi mindkét munkakört immáron 2 munkáltató telephelyén és a munkáját mindkét cég (a saját vonatkozásában) irányítja és ellenőrzi? Vagy pedig ebben az esetben mindkét munkáltató bérfizetéssel tartozna a munkavállaló felé?
Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk
A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk
Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Új trend: bérszámfejtés mellett a HR-folyamatok kiszervezése 2 hónapja
- A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi? 2 hónapja
- Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene? 5 hónapja
- Új igazgató a Schneider Electric gyöngyösi gyárában 6 hónapja
- A Debreceni Egyetem hallgatója nyerte a nemzetközi pénzügyi befektetési versenyt 6 hónapja
- Support specialist 7 hónapja
- Műszaki munkatárs 7 hónapja
- Stratégiai beszerző 7 hónapja
- DevOps mérnök 7 hónapja
- Munkaügyi munkatárs 7 hónapja