Először neveztek ki női elnök-vezérigazgatót a Wall Streeten
Jane Fraser személyében először neveztek ki női elnök-vezérigazgatót a Wall Street egyik nagy bankja, a Citigroup élére.
A lap megjegyezte: a Citibank már jó ideje készítette fel a vezető szerepre Frasert, aki korábban Latin-Amerikában irányította a bank tevékenységét, majd a Citi fogyasztói üzletágának elnöke lett.
A skót születésű, 53 éves Jane Fraser az eddigi vezető, Mike Corbat utódja lesz. A 60 éves Corbat megbízatása februárban jár le. "Gyakran mondogattam, hogy hiszek a határozott ideig tartó megbízatásokban, ennek jegyében gondolkodtam is azon, vajon mikor a legmegfelelőbb átadni az irányítást, s úgy döntötten, hogy februárban visszavonulok" - írta Corbat a LinkedIn nevű, szakmai portálon csütörtökön.
Mike Corbat hangsúlyozta: "Jane az első női elnök-vezérigazgató lesz, ez mindannyiunkat büszkeséggel tölt el, s ez igazi áttörés a mi szakmánkban".
A LinkedIn portálon David Solomon, a Goldman Sachs bankház vezetője "úttörőnek" nevezve Jane Frasert, szintén gratulált a kinevezéshez.
Az amerikai lapokban megjelent elemzések Jane Fraser felkészültségét, stratégiai gondolkodását, vezetői képességeit dicsérik.
A The Wall Street Journal megjegyezte azt is, hogy hasonló változások előjelei tapasztalhatók a Wall Street más nagybankjainál is. A JP Morgan Chase például tavaly jelezte, hogy Marianne Lake és Jennifer Piepszak személyében legalább két női jelölt neve merült fel a jelenlegi elnök-vezérigazgató, Jamie Dimon utódjaként.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk
A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Friss energia - Tippek a munkahely megújításához 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Nem pörög a világgazdaság, de a cégvezetők optimisták 2 hónapja