kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Egy menedzser legyen zaklatott

Jól ismerjük a menedzseri fizimiskát: elegáns, decens külső, maximum egy-másfél éves technológiát képviselő eszközök, notebook, okostelefon, tablet, hogy minden alkalomra meglegyen az aktuálisan előhúzható cucc. És mindehhez komoly, zaklatott tekintet, mert hát hogyan másként lehetne elviselni azt, hogy az ember naptárja két-három hétre előre sűrűn tele van rakva programmal, mindenekelőtt megbeszéléssel, melyet egy-egy telekonferencia színesít, és néhány üzleti ebéd, vacsora tesz valamelyest elviselhetőbbé.

Menedzserünk minden bizonnyal okkal és joggal viseli vállán cége terheit, elvégre ő a kiválasztott, a megfelelő az adott feladatra. Ám ahogyan mindannyiunk számára ismerős a konfekció menedzseri imidzs, ugyanígy tisztában vagyunk azzal is, hogy a vállon cipelt terhek jelentős része akkor sem kerülne onnan le, ha erre lehetőség adódna. Hiszen egy menedzsernek illik zaklatottnak, elfoglaltnak, és ettől sajnálatra méltónak lennie. Pedig a biznisz nem feltétlenül erről szól… Ha nem erről, akkor vajon miről? A választ tudjuk jól, csak néha hajlamosak vagyunk elfelejteni. Az üzlet sok mindenről szólhat, de mindenekelőtt a hatékonyságról. A hatékonyság az egyik leginkább központi fogalom az interim menedzsment világában is, a vezetőnek itt ugyanis az átlagosnál élesebb helyzetekben kell helytállnia.

A gazdasági versenyben a vevőnél van a nyerő zseton, vagyis a vásárlási döntés lehetősége. Ő forgatja a kezében ezt a zsetont, gondolkodik, informálódik, és arra a mezőre teszi azt le, amely számra a legnagyobb hozzáadott értéket garantálja. Ezt a kegyet pedig az a vállalat tudja elnyerni, amely a leghatékonyabban használja fel a rendelkezésére álló erőforrásokat. Na mármost a vállalatot vezető menedzserek első számú feladata mi más lehetne, mint hogy ezt a hatékonyságot elérjék, biztosítsák, ráadásul fenntartható módon, modellszerűen. Ezt pedig csak úgy képesek elérni, ha maguk is hatékonyak, hiszen részben a vezetői minta okán, részben a vállalatban megtestesített cégkultúrán keresztül, leginkább pedig az értékteremtő folyamatok mozgásban tartásával ez a legfőbb feladatuk.

Ha tehát visszakanyarodunk az egyszeri menedzser esetéhez, világosság válik a helyzet: a jó menedzser hatékony, tehát fókuszált. Mit is jelent ez? Biztosan sokan emlékeznek még gyerekkori cirkuszi emlékeikre, amikor is az artista kilépett a porondra egy hosszú bottal, a végére helyezett egy tányért, majd pörgetni kezdte, és amikor az már elég sebesen forgott a bot tetején, leszúrta a földbe és egy újabb tányérral ismételte meg ugyanezt. Az ötödik-hatodik után egyre feszültebben figyelhettük a nézőtérről növekvő igyekezetét, hogy minden tányér a helyén maradjon, újabb és újabb lendületet kapva az időközben sebesen rohangáló zsonglőr által. Egy idő után aztán a tányérok a porban végezték, hiszen a menedzselt rendszer elérte kapacitásai határait.

Ugyanígy van ez a cégeknél is, ahol a tányérok az ügyek, projektek, a zsonglőr meg a menedzser. Különösen igaz ez az interim menedzserek helyzeteire, akik az esetek jó részében sokkal szigorúbb keretek és elvárások közé szorítva végzik munkájukat, mint az alkalmazott vezetők, mivel a projektek többségénél a megrendelő ideje, türelme és esetleg a pénze is fogytán van, így a lehető legrövidebb idő alatt a lehető leghatékonyabban kell elérni a célokat. Világos, hogy korlátozott mennyiségű tányért, vagyis feladatot lehet hiba nélkül mozgásban tartani, még ha hajlamosak is vagyunk azt hinni, hogy mindez csak akarat kérdése. Részben nyilván, nagyrészt azonban nem a mi képességeink kifeszítése a feladat, hanem a vevők minőségi kiszolgálása. Ez pedig más menedzseri mentalitást igényel. Például azt, hogy nem az időt kell tudnunk menedzselni, hanem fókuszálnunk kell tudni megtanulni. A törött tányérért ugyanis nem fizet a vevő.


Kristóf Györgyi
Hammel & Hochreiter
Business & Management
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején

Sebezhetőbbek gazdasági válság alatt azok a vállalatok, ahol a vezetők kevés érzelmi támogatást adnak az alkalmazottaknak – állapították meg a... Teljes cikk

Kevesebben lettek a postások, dinamikusan bővül két gyártó cég: létszámtrendek

2023. novemberről decemberre 300 fő felett csökkent a Magyar Posta alkalmazottainak száma, kevesebben lettek a B + N Referencia takarítócégnél is.... Teljes cikk

Most érdemes dönteni, ki vegye át a családi vállalkozást

Az év eleje az újrakezdés ideje a generációváltásban is. A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és... Teljes cikk