Bérfelzárkóztatást akar vendégmunkások helyett a Jobbik
Valódi bérfelzárkóztatást sürgetett a külföldi vendégmunkások Magyarországra hozatala helyett Ander Balázs, a Jobbik alelnöke.
Az ellenzéki politikus szerint elfogadhatatlan, hogy az egy főre jutó magyarországi fogyasztás elmarad a térségi többi államáétól. Hozzátette, első lépésben a szlovákiai szintet kellene elérnie ennek a mutatónak.
Ander Balázs szerint sok millió munkavállalónak jelentene könnyebbséget, ha elérnénk a szlovéniai fogyasztási szintet, ez egyben arra is alkalmas volna, hogy megállítsa a munkavállalói kivándorlást.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Jobbik: diplomás átlagbér jár a magyar pedagógusoknak 5 hónapja
- 2024 első törvénymódosító javaslata még egy munkaszüneti napot vezetne be 5 hónapja
- Jobbik: jövőre is lehessen hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával! 5 hónapja
- Védett státuszt akar a magyar dolgozóknak a Jobbik 6 hónapja
- Veszélyesek a vendégmunkástörvény kiskapui? 6 hónapja
- Jobbik: a mi sikerünk, hogy nem nő a másodállásban dolgozók és az egyetemisták adóterhe 7 hónapja
- Leszavazták: dolgozni kell december 24-én 7 hónapja
- A munkásszálló-építések leállítását sürgetik 8 hónapja
- Jobbik: saját siker, hogy visszavonta a kormány a vendégmunkástörvényt 8 hónapja
- Ezért veszélyes terv a migránsmunkások behozatala 8 hónapja
- Elkezdődtek az egyeztetések a 2024-es minimálbérről és a garantált bérminimumról 8 hónapja