kapubanner for mobile
Megjelent: 5 hónapja

Jobbik: diplomás átlagbér jár a magyar pedagógusoknak

Brenner Koloman szerint a Jobbik által kidolgozott Klebelsberg oktatási program számos problémára kínál megoldást.

images

A Jobbik-Konzervatívok arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal emelje fel a pedagógusok bérét a diplomás átlagbérre - mondta Brenner Koloman, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese és főpolgármester-jelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten. A politikus úgy fogalmazott: véleményük szerint ez egy olyan konzervatív oktatáspolitika nulladik lépése lenne, amely valóban kiemelt nemzetstratégiai ágazatként tekint az oktatás rendszerére. Brenner Koloman érthetetlennek nevezte, hogy a kormány miért csak a diplomás átlagbér 72 százalékára, és nem annak 100 százalékára emelné a pedagógusok fizetését 2024-ben.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy pedagógus I. beosztásban a fizetés még a várható emelés után is nettó 360 ezer forint lenne. Hozzátette: a vonatkozó kormányrendeletben "tól-ig határok" szerepelnek, a pedagógustársadalom zöme pedig inkább a minimális összeget kapja. Brenner Koloman azt mondta, hibás lépés, hogy a kormány az Európai Unióra mutogat a pedagógusbérek ügyében. "Amennyiben valóban kiemelt nemzetstratégiai ágazatként tekintünk az oktatásra, átfogó modernizálásra van szükség" - húzta alá. Azt mondta, hogy a Jobbik által kidolgozott Klebelsberg oktatási program számos problémára kínál megoldást. Többek közt arra, hogy hogyan lehet személyre szabottan kezelni az óvoda és iskola közti átmenetet, a 18 éves kori pályaválasztást, illetve, hogy miként lehet hatékonyan felemelni a leszakadó rétegeket és csökkenteni a funkcionális analfabéták számát - fejtette ki.

Brenner Koloman kiemelte: készen állnak arra, hogy a javaslataikat egy nemzeti oktatási kerekasztal keretében kifejtsék. "Véleményünk szerint a magyar oktatási rendszer konszenzusos, átfogó modernizálására van szükség, amelynek eredményeképpen az oktatási rendszer minden magyar állampolgár számára biztosítja a kiegyensúlyozott és boldog élet feltételeit" - fogalmazott.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk