Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
„Jól látszik, hogy még a kereskedelem legnagyobb, globális szereplői is keresik, hogyan lehet a leghatékonyabban, leggazdaságosabban bevezetni az automatizált boltokat. Az Amazon például a közelmúltban hátrált ki a nagy méretű üzleteinél a Just walk out koncepcióból, valamint a gépi látás technológiájából. A mi kidolgozott megoldásunk teljesen automata üzemmódú, akár konténerméretű üzlet működtetésére is alkalmas, de elemzéseink szerint a hazai piacon jelenleg az úgynevezett hibrid modellre van nagyobb igény” – fejtette ki Bessenyei István, a Laurel Kft. tulajdonosa.
Az új megoldásnál a meglévő boltok a legforgalmasabb órákban az eddigiekhez hasonlóan működnek, míg a megszokott nyitvatartási időn kívül (pl. éjszaka, szünnapokon) teljesen automata üzemmódban, távfelügyelet mellett fogadják a vevőket. A vásárlók ekkor olyan technológiákat beiktatva léphetnek be a boltba és fizethetnek, amelyek már számtalan helyen élesben, megbízhatóan működnek.
Az alapkoncepció olyan, hazánkkal minden értelemben összemérhető országokban is kiválóan működik, mint Csehország, ahol idén már rohamléptekben terjesztik ki a megoldást. Bessenyei István szerint ez alapján joggal feltételezhetjük, hogy a rendszer itthon is sikeres lesz, azaz a vevők könnyen boldogulnak majd a használattal és örülnek, hogy bármikor betérhetnek a boltba, a kereskedők pedig működési költségeik optimalizálása mellett jutnak számottevő többletbevételhez.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A fehérgalléros dolgozók is félthetik a munkájukat az AI-tól 4 hónapja
- Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban? 5 hónapja
- A szakértő szerint oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia veszélyeiről 5 hónapja
- Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"! 6 hónapja
- Robot raktárost fejlesztett a magyarországi vállalatoknak egy hazai cég 6 hónapja
- A dolgozók több mint fele nem tudja, hogy a munkahelye hogyan használja a mesterséges intelligenciát 7 hónapja
- Bárkiből lehet teljes értékű munkavállaló? - Innovatív megoldással rukkolt elő egy HR cég 10 hónapja
- A mesterséges intelligenciára bízták, hogy fejlesszen ki egy új energiaitalt 11 hónapja
- Felmérés: a magyarok félnek a mesterséges intelligenciától 11 hónapja
- "Az önéletrajz, mint formátum már halott" - újdonságok a toborzási szakma legnagyobb európai rendezvényéről 11 hónapja
- Az EU-n belül Magyarországon veheti el a legtöbb ember munkáját az automatizáció 11 hónapja