A munkásszálló-építések leállítását sürgetik
Jelenlegi formájában le kell állítani munkásszálló-építések kormányzati támogatását, az összegből pedig a magyar dolgozók lakhatását, megélhetését kell segíteni, például bérlakás-építési programmal - sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke.
A szülőföldön boldogulás lehetősége mindenkinek jár - fogalmazott az ellenzéki politikus. A párt országgyűlési képviselője kifogásolta, hogy 24 milliárd "adóforintot" költött eddig a kormányzat hatvannál több munkásszálló-beruházás támogatására. Ezeket tipikusan magyar munkavállalóknak kezdték kialakítani, majd jellemzően "migránsmunkások" költöztek azokba - fogalmazott.
A Jobbik képviselője különösen irritáló igazságtalanságnak nevezte, hogy miközben a "migránsmunkásokat" foglalkoztató cégek támogatják a harmadik világból érkezők étkezését, lakhatását, az azonos munkakört betöltő magyarok csak fizetést kapnak, amelynek a fele megy el ezekre a kiadásokra.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Jobbik: diplomás átlagbér jár a magyar pedagógusoknak 5 hónapja
- 2024 első törvénymódosító javaslata még egy munkaszüneti napot vezetne be 5 hónapja
- Jobbik: jövőre is lehessen hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával! 5 hónapja
- Szigorodnak a munkásszállás-építés támogatásának feltételei 6 hónapja
- Védett státuszt akar a magyar dolgozóknak a Jobbik 6 hónapja
- Veszélyesek a vendégmunkástörvény kiskapui? 6 hónapja
- Jobbik: a mi sikerünk, hogy nem nő a másodállásban dolgozók és az egyetemisták adóterhe 7 hónapja
- Lakhatási szegénység: a magyar és a külföldi vendégmunkások egyaránt nehéz helyzetben vannak 7 hónapja
- Leszavazták: dolgozni kell december 24-én 7 hónapja
- Túlárazott munkásszálló - vádat emeltek a volt polgármester ellen 7 hónapja
- Vendégmunkások lakják a régen bezárt kollégiumot 7 hónapja