Aki nem fejlődik lemarad
Egy olyan világban kell majd helyt állnunk, ahol meglehetősen kevés biztos pont áll rendelkezésünkre és így létfontosságú lesz a végbemenő változások gyors megértése és a hozzájuk való alkalmazkodás. Képesnek és hajlandónak is kell lennünk képességeinket fejleszteni, mert aki nem fejlődik az lemarad. – nyilatkozta Pach Gabriella Tehetség-fejlesztő, Executive és Team coach, HR szakértő.
A negyedik ipari forradalom magával hozott egy olyan üzleti környezetet melyet az illékonyság, bizonytalanság, összetettség és többértelműség jellemez. A jövő már elkezdődött és csak fokozódni fog ez a tendencia körülöttünk. Egy olyan világban kell majd helyt állnunk, ahol meglehetősen kevés biztos pont áll rendelkezésünkre és így létfontosságú lesz a végbemenő változások gyors megértése és a hozzájuk való alkalmazkodás. Képesnek és hajlandónak is kell lennünk képességeinket fejleszteni, mert aki nem fejlődik az lemarad. Az új fajta tanulás már nem a tudás megszerzéséről majd a tanultak hatékony alkalmazásáról szól. Hanem arról, hogy folyamatosan olyan körülmények között kell működnünk amit nem ismerünk, leküzdve a bizonytalanságot magunkban és vállalva akár a bukás kockázatát is.
Miről szól a SZEMLÉLETVÁLTÁS előadásuk?
Előadásunk középpontjában a Fejlődési Szemlélet áll, melyről Carol S. Dweck – Szemléletváltás, a siker új pszichológiája című könyve is szól. A harminc év kutatása alapján kialakított elmélet azért áll közel hozzám, mert praktikus modellt ad, mely segít felismerni a változástól való félelem okait. Valódi változás ugyanis csak akkor következhet be ha komfortzónánkból kilépve “edzük” agyunkat. Ezt viszont agyunk egy része vészhelyzetként értelmezve beindítja azokat az én-védő mechanizmusokat, amelyek megakadályoznak minket az igazi fejlődésben. Dweck összesen öt gyújtópontot azonosított és ha ezek működését megfigyeljük magunkon, akkor tudatosan hozhatunk döntéseket a Fejlődési Szemlélet irányában.
Hogy néz ki maga a program? És mit kap ebből, aki a workshopra látogat?
A teljes program három részből áll. Egy kognitív modul, melyben az elméleti alapokat adjuk át – hogyan működik az agyunk, mi az öt gyújtópont ami beindítja a Rögzült Szemléletet és hogyan adjunk Fejlődési Szemlélettel visszajelzést egymásnak. A második modult pár héttel ezután javasoljuk, amikor a résztvevőknek már volt lehetőségük, hogy megfigyeljék saját működésüket a mindennapok során. Ebben a részben különleges körülmények közé tesszük őket – egy játszóházban oldanak meg feladatokat, Fejlődési és Rögzült szemléletüket a játék közben is megfigyelve - és végül tudatosítjuk saját működésüket. A harmadik rész több MesterElme beszélgetésből áll, mely során a szemléletváltással kapcsolatos saját élményeiket, dilemmáikat hozzák be a részvevők mint témagazdák, és a többiek segítségével dolgozzák fel azokat. Ez a modul az, amely segít a Fejlődési Szemlélet irányába mutató, tartós magatartás-változás elérésében.
A workshopon a kognitív modul egy kis részét fogjuk bemutatni a résztvevőknek, fókuszban a Fejlődési Szemlélettel adott visszajelzésen.
A harmadik HR Piknikre ITT jelentkezhet.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Jelentős fordulatok: már mástól félnek a vezérigazgatók és vége lehet a home office-nak 8 hónapja
- Ki a jó HR Business Partner? Kiválasztás és beillesztési terv 8 hónapja
- Ha jó vezetőkkel dolgozol, ők jól választják ki a csapatodat: Ruff Gabriella, Karrier Hungária 8 hónapja
- Új marketing- és HR-igazgatót nevezett ki az Auchan 9 hónapja
- Új elnök a KSH élén 12 hónapja
- Új elnök-vezérigazgató az Union Biztosítónál 13 hónapja
- A vendégek mosolya sokakat visszahoz pályára: HR a szállodaiparban 1 éve
- Júniusban távozik Almássy Gabriella az UNION éléről 1 éve
- Így lehetsz coach! - De mégis hogyan? 1 éve
- Coach képzés - a legjelentősebb business coach képzők 2 éve
- Hogyan hat a jó vezető? 2 éve