kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

Új elnök a KSH élén

Vukovich Gabriella két elnöki cikluson keresztül irányította a KSH működését.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. Kincses Áron 2000-ben kezdett a KSH-nál dolgozni, 2017-ben pedig a KSH elnöke kinevezte a hivatal Szakstatisztikai Igazgatóságát irányító elnökhelyettesének. Hozzátették, hogy a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet 2023-ban nyerte el. Főbb kutatásai a nemzetközi vándorlás témaköréhez csatlakoznak. Kiterjedt oktatási tevékenységet folytat: 2011 és 2015 között a Károly Gáspár Református Egyetemen dolgozott a Közgazdasági Tanszéken, 2019-től a Budapesti Gazdasági Egyetem Alkalmazott Statisztika kihelyezett tanszékének vezetője, 2020 óta a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi docense, 2021-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes oktatója és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára.

A közlemény szerint Vukovich Gabriella 13 évig, két elnöki cikluson keresztül irányította a KSH működését. A történelmi múltú hivatal 26. vezetőjeként, és a harmadik leghosszabb ideig ezt a tisztséget betöltő elnökeként jelentős nyomot hagy nemcsak a KSH működésén és a magyarországi statisztikai szakmán, hanem kiterjedt nemzetközi tevékenysége által a globális statisztikai szintéren is. Vukovich Gabriella mintegy 40 éve, 1974 óta - kisebb-nagyobb, jellemzően rangos külföldi megbízatások miatti megszakításokkal - dolgozott a hivatalnál. Számos a KSH-elnökségen túlmutató szakmai tisztsége közül kiemelték például az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöki posztját (2012-2013-ban és 2022-2023-ban), illetve a Nemzetközi Statisztikai Intézet alelnöki tisztségét. Mindezek mellett Vukovich Gabriella a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Miskolci Egyetem díszdoktora.

 

MTI

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek