Új marketing- és HR-igazgatót nevezett ki az Auchan
Az országos HR-igazgatói teendőket Sós Gabriella veszi át az Auchan Magyarországnál, Széll Hajnalka pedig az országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója lesz.
A nyár folyamán átszervezés történt az Auchan Magyarország vezetésében. A vállalat valamennyi kommunikációs területe Széll Hajnalka (képünkön) irányítása alatt egy kézbe kerül szeptember elsejétől.
A már korábban is Széll Hajnalkához tartozó külső és belső kommunikáción kívül a jövőben a marketingkommunikációt, a vásárlói kapcsolatokat, az árimázst, a CSR, valamint a corporate és stakeholder kommunikációt is felügyeli majd.
Az új országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgató kivételes karriert tudhat magáénak az Auchanban, ahova 2001-ben lépett be a soroksári áruház pénztárcsapatának irányítójaként - közölte a vállalat.
2002-ben a budaörsi hipermarket pénztárvezetője, majd HR vezetője lett. 2007-től a központban folytatta munkáját, ahol a központi szolgáltatások humán erőforrás igazgatói pozícióját töltötte be.
2011 és 2015 között személyzeti és szociális igazgatóként, 2015-től képzési és fejlesztési igazgatóként, 2017 óta országos humán erőforrás és kommunikációs igazgatóként erősítette az Auchan vezetőségét. A hazai mellett jelentős nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, ugyanis felügyelő bizottsági tag az Auchan spanyolországi leányvállalatánál, valamint stratégiai szerepe van az Axe2 munkáltatói márkaprojekt kidolgozásában.
Új pozíciójában a szakember elsősorban az Auchan árimázsának javítására, a márka- attraktivitás növelésére és a vásárlói kapcsolatok élményközpontúságára kíván összpontosítani. Emellett kiemelten kezeli a hűségprogram digitális fejlesztését, valamint olyan akciók és intézkedések bevezetését, amelyekkel a kiskereskedelmi vállalat Magyarország vezető CSR márkájává válhat.
Az országos HR igazgatói teendőket pedig Sós Gabriella veszi át az Auchan Magyarországnál.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk
2024. április 1-jétől Vladimir Gnjidić tölti be a METRO Magyarország vezérigazgatói pozícióját, aki a februárban a METRO Ausztria élére... Teljes cikk
- Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője 7 napja
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 1 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 2 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 3 hete
- Új vezető a Libri-Bookline élén 3 hete
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 1 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 1 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 1 hónapja