kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

7000 munkavállalóért felel az Auchan új HR igazgatója

Ez év elejétől Széll Hajnalka tölti be az Auchan Magyarország Kft. HR-igazgatói pozícióját, így a francia áruházlánc közel hétezer munkavállalójáért felel új feladatkörében. Az új vezető szerint vállalata humán erőforrás politikája akkor lehet sikeres hosszútávon, ha képes stabil jövőképet biztosítani minden dolgozójának. Ennek a jövőképnek alappilléreit a szakmai fejlődés biztosításában és a karrierút támogatásában látja. Fiatal női vezetőként és édesanyaként pedig mindezt az esélyegyenlőség jegyében kívánja megvalósítani.

Hajnalkának több, mint másfél évtizedes szakmai múltja során volt alkalma a humán erőforrás teljes spektrumát megismerni, annak generalista vonalán át a szociális ügyek és a humán erőforrásteremtés területekig. 2001-óta dolgozik az Auchan hazai vállalatánál, az áruházban különböző munkakörökben eltöltött évek után 2008-ban a központi egységek humán vezetőjének nevezték ki, ennek keretében ő felelt többek között a szervezet bérezési politikájáért. 2011-től személyi adminisztrációért és szociális ügyekért felelős vezetőként támogatta a vállalat HR-tevékenységét. 2013-tól a társadalmi felelősségvállalás jegyében több nagy projektet is indított, 2015-től pedig az Auchan Magyarország humán erőforrás teremtéséért felelt. Tavaly újraválasztották a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma elnöki tisztjére. Házas, egy tíz éves kisfiú édesanyja.

„Az Auchan világszerte és Magyarországon is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy meghallgassa munkatársai véleményét, és megfelelő eszközökkel választ találjon a kereskedelemben dolgozó munkatársak igényeire, elvárásaira. Az elmúlt évek során számos fejlesztő programot indítottunk annak érdekében, hogy folyamatos szakmai fejlődési lehetőséget, és ezáltal az egyéni képességekre szabott karrierutat biztosítsunk munkatársainknak. Humán erőforrás igazgatóként továbbra is azért dolgozom, hogy vállalatunknál minden munkavállalónk egyenlő esélyt kapjon képességeinek kiteljesítéséhez, és ezzel hozzájáruljon a vállaltunk hosszú távú fejlődéséhez” - összegezte célkitűzéseit Széll Hajnalka, az Auchan Magyarország Kft. Humán Erőforrás igazgatója.

Hajnalka Denis Lionnet-t váltja az Auchan országos HR-igazgatói székében, aki több mint négy évig vezette a vállalat magyarországi humán erőforrás csapatát, 2017-től pedig azonos feladatot tölt be az Auchan olaszországi egységénél.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője

A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk

Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén

Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk

Új vezető a Libri-Bookline élén

A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk