kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Ahol a monumentális a természetes - Stadion Event - a nagy létszámú rendezvények szakértője

A Stadion Event Kft. már 5 éve, vagyis a kezdetektől a Groupama Aréna kizárólagos catering szolgáltatója. Most, hogy elérkeztek ehhez az évfordulóhoz, végeztek egy gyors adatösszesítést, a számok pedig meggyőzőek.

A rendezvényszervezés, catering szolgáltatás nem hiába szakma, a Stadion vendéglátás pedig különösen egyedi feladat. Nem csak a nagy létszám miatt igényel nagy odafigyelést és logisztikát, hanem a sokrétű vendégkör és igény is kihívás elé állítja az ebben dolgozó szakembereket. Hiszen míg a VIP területen elvárt, hogy magas minőségű szolgáltatást kapjanak a vendégek, addig a közönségforgalmi büféknél a gyors kiszolgálás döntő igény a szurkolók részéről. A Stadion Event olyan szolgáltatást kínál, amely minden megrendelő, valamint az Arénába érkező szurkolók részére is megfelelő. A fókusz a három T, vagyis „Teljes körű, Tapasztalt és Transzparens”!

Az adatok összesítése szerint az elmúlt 5 évben 150 mérkőzést rendeztek a Groupama Arénában, és volt két nagy koncert is. Ez összesen 1 millió vendéget jelent a lelátókon és 200 ezer vendéget a VIP szektorokban. Kiszolgálásuk alkalmanként 200-300 dolgozó bevetését jelenti, akik a VIP és a kerengő büféiben gondoskodnak a gyors és színvonalas kiszolgálásról, valamint a háttérben a koordinálásról és a konyhai munkáról. Az összehangoltságra szükség is van, hiszen az öt év alatt a látogatók mintegy 500 ezer liter sört és megközelítőleg 75 ezer hot dogot fogyasztottak el. Ez leírva nem mond sokat, de a képzelőerőnkre nyugodtan támaszkodhatunk: ha 50 cm magas, 30 literes hordókat tennénk egymásra, akkor 16.667 hordó adná ki az 500 ezer litert, vagyis az egymásra pakolt hordók magassága így elérné a 8300 métert, 500 méter híján a Mount Everest, vagyis a világ legmagasabb hegycsúcsának
magasságát. 75 ezer hot dog pedig annyi, mintha Szolnok teljes lakosságának minden tagja kapott volna egy virslis harapnivalót.

A környezetvédelem jegyében idén, az üzemeltető Lagardère Sports Hungary-val közösen a büfékben bevezették a repohár, azaz a visszaváltható pohár szolgáltatást is.

A Groupama Aréna nem csak meccseknek és koncerteknek ad helyet, hanem más jellegű rendezvényeknek, így például konferenciáknak és céges eseményeknek is. Az 5 év alatt közel 1000 rendezvényt tartottak itt meg.

A Stadion Event Kft. a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó teljes körű catering szolgáltatását is ellátja - ugyancsak a létesítmény megnyitása óta - és a szombathelyi Haladás Sportkomplexum megnyitóján is felelt a vendégek ellátásáért és kényelméért. Kifejezetten a nagy létszámú sportesemények és céges rendezvények kiszolgálására fókuszálnak.

A Stadion Event Kft. az Eventrend Group tagja. A cégcsoport Magyarország egyik meghatározó szereplője a vendéglátás, szállodaipar és rendezvényszervezés területén. Az idén 27 éves Eventrend Group jelenleg Magyarországon és Csehországban van jelen a szegmensben.

Elérhetőség:
web: www.stadionevent.hu
e-mail: [email protected]
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Próbavásárlás: innovatív megoldás, amire sokan nem gondolnak, pedig lépéselőnyhöz juttathat

Próbavásárlással ma már nemcsak a kereskedelmi szolgáltatásokat lehet vizsgálni, hanem sok más szektort, így a HR területén is innovatív... Teljes cikk

Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben?

Bartha Edit és Verebélyi Péter évekig kollégák voltak egy multinacionális vállalatnál. Edit Péter tanácsára jelentkezett a Corvinus Executive... Teljes cikk