kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Egyszeri támogatást ad a Groupama is: fejenként bruttó 450-650 ezer forint érkezik a dolgozóknak

Sávosan a keresetekhez igazítva bruttó 450 és 650 ezer forint közötti egyszeri támogatást utalt át a Groupama Biztosító november elején dolgozóinak.

A Groupama Biztosító fontosnak tartja, hogy hosszú távon is számíthasson munkatársai tudására, szakértelmére, ezért a jelenlegi gazdasági helyzetben egyszeri támogatásban részesítette munkatársait: a munkavállalók a november eleji bérkifizetésekkel a piacon jelentős mértékűnek számító, bruttó 450 és 650 ezer forint közötti összegeket kaptak - közölte a társaság.

Valamennyi központi dolgozó sávos rendszerben kapta meg a juttatást, azaz az alacsonyabb keresetűeknek magasabb összeget utalt a munkáltató.

A társaság emellett a 2023 tavaszára tervezett béremelést is előrehozottan, január 1-jei hatállyal valósítja meg.

A biztosító közleményében hangsúlyozza: a jelenlegi körülmények között sem terveznek semmilyen, a dolgozókat hátrányosan érintő intézkedést, így például a téli időszakban sem merülhet fel a székház teljes vagy részleges bezárása, illetve a kötelező home office elrendelése. 

A biztosítótársaság a központi dolgozók támogatása mellett egy, az előző évben bevezetett új koncepcióra alapozva az értékesítési hálózatában is átdolgozta érdekeltségi rendszerét, lehetőséget adva lényegesen magasabb jövedelmek elérésére.

Az elmúlt hetekben hasonló támogatást jelentett be az Axiál, a CIB Bank és a Rossmann is. 

 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk