További visszaesés várható a német álláspiacon
A munkanélküliség további növekedését várják Németországban a járványügyi korlátozások miatt bekövetkezett helyzetben vezető német pénzintézetek gazdasági elemzői.
Az elkövetkező hónapokban mindenekelőtt arra kell fordítanunk a figyelmet, hogy a kialakuló munkanélküliség ne okozzon tartós hátrányt és így ne állandósulhasson - figyelmeztetett, hangsúlyozva, hogy ez különösen igaz a fiatalabb, szakképzetlen generációkra. A járványvédelmi helyzetben ugyanis a szakképzés nemcsak gazdasági korlátokba ütközik, hanem olyan gyakorlati nehézségekbe is, mint a távolságtartási előírások.
Az Allianz csoport közgazdásza, Katharina Utermöhl szerint is a munkanélküliség további növekedésére kell számítani. Számos vállalat egyszerűen képtelen lesz elkerülni kapacitásának (elbocsátásokkal járó) csökkentését, sőt, sok esetben még a csődöt sem - mutatott rá, hozzátéve, hogy Németországban nagyjából minden ötödik részmunkaidős alkalmazottnak a munkanélkülivé válás veszélyével kell szembe néznie.
Az Allianz számításai szerint 2021 végéig Németországban a 2019-eshez képest 12 százalékkal emelkedik majd meg a vállalti csődök száma elsősorban a járványvédelmi korlátozások következményei miatt. Utermöhl úgy látja, hogy az idei negyedik negyedévben a bejelentési kötelezettség határideje miatt megszaporodik majd a benyújtott csődvédelmi kérelmek száma.
Csődeljárást elkerülni pedig ésszerűen csak kapacitáscsökkentéssel lehet - mutatott rá.
A Deutsche Bank közgazdásza, Marc Schattenberg úgy látja, hogy a konjunkturális kilátások legutóbbi némi javulása még egyáltalán nem ad okot a fellélegzésre. A gazdasági teljesítménynek még ezzel együtt is legalább kilenc százalékos csökkenésére kell számítani az idén. Az exportorientált ágazatok, mint a gépgyártás és az autóipar nehézségei pedig egyelőre nem enyhülnek.
A Deutsche Bank szerint júniusban mintegy hárommillió munkanélkülivel lehet számolni Németországban, ami 180 ezres növekedés az előző havihoz képest. A részmunkaidős foglalkoztatottak száma május végén közel nyolcmillió volt.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 1 hónapja
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja