Több száz dolgozó fertőződött meg koronavírussal egy német húsüzemben
Több száz koronavírus-fertőzött dolgozót találtak egy németországi húsüzemben, az érintett járásban szerdán elővigyázatosságból bezárták az összes óvodát és iskolát.
Az üzemet leállították, a fertőzötteket karanténba küldték, a helyi egészségügyi hivatal elkezdte felkutatni kapcsolataikat. Sok családos ember van közöttük, ezért a közigazgatási egység - a Bielefeld melletti Gütersloh járás - valamennyi településén bezárták az óvodákat és az iskolákat, amelyek legközelebb a nyári szünet után, augusztus közepén fogadhatják a gyerekeket.
A járás vezetőségének reményei szerint az óvintézkedésekkel sikerülhet megakadályozni, hogy a térség egészében fellángoljon a járvány.
Az utóbbi hetekben számos németországi húsfeldolgozóban alakult ki fertőzésgóc, amiben szerepe lehet egyebek mellett annak, hogy üzemekben az új típusú koronavírusnak (Sars-Cov-2) kedvező módon alacsony a hőmérséklet, de annak is, hogy a dolgozók jelentős része kelet-európai vendégmunkás, akik általában fertőzésveszélyes környezetben, zsúfolt tömegszállásokon laknak.
Az érintett cégnél - a több húsüzemet működtető Tönnies-holdingnál - dolgozó csaknem hétezer ember nagyjából fele alvállalkozói szerződéssel foglalkoztatott kelet-európai hentes és mészáros. A rheda-wiedenbrücki járványkitöréshez a járási közigazgatási hivatal szerint az is hozzájárulhatott, hogy a járványlassító utazási korlátozások lazítása után sokan rögtön hazalátogattak, és néhányan magukkal hozhatták a vírust otthonról.
A Tönnies vezetősége az utóbbi hetekben tízezernél is több koronavírustesztet végeztetett el a dolgozók körében, hogy megelőzze a gócok kialakulását. A rheda-wiedenbrücki eset az eddigi legsúlyosabb.
Németországban több mint egy hónapja tartósan ezer alatt van az igazolt új fertőzöttek napi száma, és a járvány egyre inkább helyi kitörésekből, fellángolásokból áll. Ezek általában nagyobb összejövetelekhez, családi, vallási eseményekhez köthetőek, vagy munkahelyekhez, amelyekben nehezen oldható meg a biztonságos távolság betartása a dolgozók között, és más körülmények - például a hűtőházakban fenntartott alacsony hőmérséklet - is kedveznek a vírus terjedésének. Ilyenek a húsüzemek is.
Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 187 830 SARS-CoV-2-fertőzöttet mutattak ki Németországban. A gyógyultnak minősülők becsült száma 500-zal 173 600-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 8830 regisztrált fertőzött halt meg.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja