Több mint 120 embert elbocsát a Falco Zrt.
Több mint 120 embert elbocsát a forgácslapgyártással foglalkozó szombathelyi székhelyű Falco Zrt.
"A magyarországi Falco üzemben, Szombathelyen a faforgácslap gyártása átmenetileg leállításra kerül, csakúgy, mint Szlovákia keleti felén található presovi üzemben is. A Romániában, Sebesen működő gyár is ideiglenesen kapacitást von ki a piacról azáltal, hogy forgácslap és MDF-lap gyártósorait váltakozva működteti" - írták a közleményben.
Szombathelyen és Presovban, a piaci helyzet miatt a cégek kénytelenek összesen 250 dolgozótól megválni. A kitűzött költségtakarékossági programokat valamennyi telephelyen következetesen végrehajtják. A jelenlegi piaci helyzetből való kilábalás érdekében a cégcsoport az értékesítés területén is jelentős törekvéseket tesz. Ezt egyfelől a termékkör bővítésével, szolgáltatások optimalizálásával, másfelől újonnan fejlesztett termékek piaci bevezetésével kívánja megvalósítani.
A megkezdett beruházások Lengyelországban, Szerbiában és Romániában a tervek szerint folytatódnak - áll a cégcsoport közleményében. A Falco Zrt. vezérigazgatója Vecsey Dénes február elején már jelezte, hogy a szombathelyi gyár felére kénytelen csökkenteni termelését, és ehhez kívánja igazítani dolgozói létszámát is. Hangsúlyozta: a Kronospan cég ragaszkodik a szombathelyi gyárhoz. A cégcsoport számára a gyár stratégiai okok miatt fontos, a regionális piac biztosítása érdekében.
Szavai szerint a múlt évben - elsősorban a minőségbiztosítás és környezetvédelem területén - végrehajtott 6 milliárd forintos beruházás is ezt a tényt igazolja. Az MTI értesülése szerint a tervezett létszámcsökkentés eredetileg 180 embert érintett volna a szombathelyi gyárban. Az érintett dolgozók néhány napja tudták meg, hogy személy szerint kiket bocsátanak el. A felmondóleveleket az érintett dolgozók egy hónap múlva kapják kézhez. A részletekről még folynak a tárgyalások a munkaügyi szervezettel, a felmondási időre járó bért és a törvényesen járó végkielégítéseket azonban mindenkinek kifizetik.
A Falco Zrt.-nél foglalkoztatottak száma a munkaügyi központnál is bejelentett csoportos létszámleépítés után 200 alá csökken. 2007-ben még 470 embert foglalkoztattak a társaságnál.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Kétezer embert bocsáthat el a Teva 7 éve
- Állami pénzt vár a főváros a leépítésekhez 17 éve
- Újabb magyar gyárral gazdagodik a Kronospan 17 éve
- Lépcsőzetes kirúgások a kabai cukorgyárban 17 éve
- Elbocsátja 59 dolgozóját az Ipoly Bútorgyár 17 éve
- Elbocsátja 143 dolgozóját a Zala Bútor 17 éve
- Humánusan is ki lehet rúgni a dolgozót 17 éve
- Nyolcezer dolgozót bocsátana el a Kraft Foods 17 éve
- Nyolcvan dolgozójától vált meg a herendi porcelángyár 17 éve
- Leállt a gyöngyösi Friesland-üzem - 124 dolgozó kerül utcára 17 éve
- Kényszerhelyzet: 420 fős leépítés Pécsett 17 éve