kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Kényszerhelyzet: 420 fős leépítés Pécsett

420 embert küldene el oktatási és művelődési intézményekből a pécsi önkormányzat. Az érdekképviseletek tiltakoznak, és általános sztrájkot helyeznek kilátásba.

A színháztól 26, míg a Pannon Filharmonikusoktól 111 embert akarnak elbocsátani, de a többi művelődési intézmény és könyvtár is drasztikus lépésekre kényszerül - írja a radio.hu.

A legrosszabb helyzetben az oktatás van: 300 pedagógus kerülhet az utcára. Mindezt Pécs alpolgármestere, Tóth Bertalan azzal indokolta, hogy a központi óraszámemelés, illetve a gyerekek létszámának folyamatos csökkenése miatt a tanárok 11 százaléka feleslegessé válik.

Ezt a szakszervezet nem fogadja el, elsősorban az oktatás minőségének romlása mellett újabb elbocsátásokat eredményező megszigorításokra számítanak. Nagy Erzsébet, a Pedagógus Dolgozók Szakszervezetének helyi ügyvivője kijelentette: az intézményekben tervezett pluszoknak a megszüntetését, amelyeket eddig a város finanszírozott, illetve a létszámcsökkentést követően további intézmények bezárását, összevonását helyezik kilátásba. Amennyiben nem tudnak megállapodni, úgy a közszféra egészét érintő, általános sztrájkot szerveznek.

A város kész tovább tárgyalni, de Pécs kényszerhelyzetben van, a költségvetés a tét - mondta az alpolgármester.

Amennyiben a közgyűlés a jövő héten elfogadja a 420 fős leépítést, erre a tavasszal sor kerül.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk