kapubanner for mobile
Megjelent: 9 hónapja

Szigorodnak a vendégmunkásokat foglalkoztató cégekre vonatkozó szabályok

A munkáltató szeptemberre már nem érvényesíthet kedvezményt harmadik állam állampolgárának minősülő munkavállaló után.

images

images

2023. augusztus 14-től azok a munkavállalók, akik harmadik állam állampolgárai, nem tekinthetők munkaerőpiacra lépőnek, ezért a munkáltató utánuk már nem érvényesítheti a munkaerőpiacra lépők utáni szochokedvezményt - hívja fel a figyelmet a NAV - Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye.  Mint írják, harmadik állam az Európai Gazdasági Térség és Magyarország által kötött kétoldalú szociális biztonságról szóló egyezmény hatálya alá nem tartozó állam, vagyis ezen országok állampolgárai után nem jár a munkaerőpiacra lépők utáni kedvezmény.

A harmadik állam állampolgárára tekintettel kiállított igazolás 2023. augusztus 14-e után már nem vehető figyelembe, de a kedvezmény még egész augusztusra érvényesíthető.

A főszabály kimondja, hogy amennyiben a munkavállaló az érvényesítési időszak alatt munkahelyet vált, az új kifizető az érvényesítési időszak végéig igénybe veheti az adókedvezményt, akkor is, ha a természetes személy foglalkoztatása nem folyamatos. A harmadik állam állampolgára után augusztusra a kedvezményt az új kifizető is érvényesítheti, akkor is, ha a munkáltatóváltás 2023. augusztus 14-én vagy azután történt.

A munkáltató (ideérve az új kifizetőt is) szeptemberre már nem érvényesíthet kedvezményt harmadik állam állampolgárának minősülő munkavállaló után, a korábban kiállított igazolás alapján sem - áll a közleményben. 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk