kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Önkénteseket toboroz a Honvédség 18 és 65 év között

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (MH KIKNYP) megbízott parancsnoka az M1 aktuális csatornán.

images

Durgó Tamás elmondta: 18 és 65 év között mindenkit várnak, aki szeretné megszerezni az általános honvédelmi alapismereteket, megtapasztalná a Magyar Honvédség mindennapjait. Kiemelten szeretnék megszólítani a fiatalokat, akik számára a felsőoktatási felvételinél többletpontokat is jelent az önkéntes katonai szolgálat.

A mostani kiképzések szeptember 5-én indulnak. Az első két hónap általános alapkiképzés. A második - négy hónapos - szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzésben részesülnének.

Folytatható az alapkiképzés, de akár műveleti besorolású katonai szervezetet is lehet választani. Utóbbi keretében akár harckocsizó, ejtőernyős vagy búvár gyakorlatot is lehet szerezni - ismertette a lehetőségeket az alezredes, de hozzátette: valószínű, hogy utóbbiak helyőrségváltást is jelentenek.

A résztvevők juttatása az első két hónapban megegyezik a mindenkori minimálbér összegével. Akik különleges műveleti besorolású alakulatot választanak, azok bruttó 260 ezer forintot kapnak. Emellett jogosultak lesznek többféle ellátásra, költségtérítésre.

A hat hónapos kiképzés végén a résztvevők folytathatják további hat hónappal a kiképzésüket. Aki civil pályát választ, az a Magyar Honvédség tartalékos állományába kerül. Dönthetnek úgy is, hogy a Magyar Honvédségnél hivatásos vagy szerződéses katonaként szeretnének szolgálni - fejtette ki Durgó Tamás.

Az elmúlt években az önkéntes tartalékos katonák közül több mint ezren döntöttek úgy, hogy hivatásos vagy szerződéses szolgálatot vállalnak.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk