Külön bizottság foglalkozna a munka világával
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácson (NGTT) belül létrejöhet egy, szűken a munka világának ügyeit tárgyaló albizottság, amelynek munkájában a kormány is részt venne - számolt be Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke, egyben az NGTT munkavállalói oldalának soros elnöke kedden a tanács alakuló üléséről.
Az elnök szerint egy ilyen albizottságban lehetőség lenne megvitatni többek között a minimálbér, a Munka törvénykönyve, a bérkompenzáció, a bérajánlás, és a személyi-jövedelemadó rendszer kérdéseit, s javaslatukat előterjesztik az NGTT-nek még a keddi ülésen.
Borsik János hangsúlyozta: az OÉT megszüntetése "ostoba lépés" volt, mivel a társadalmi békének komoly letéteményese volt a háromoldalú érdekegyeztetés, és aki "ezt kétségbe vonja, az vagy nem ért hozzá, vagy nem volt benne". A szakszervezetek ugyanakkor részt kívánnak venni a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács munkájában, de megpróbálják "kilobbizni" egy albizottság létrehozását - fogalmazott az ASZSZ elnöke. "Minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy véleményt cseréljünk, és nincs olyan nagy baj Magyarországon, hogy ne tudnánk leülni egy asztalhoz" - fűzte hozzá.
A konkrétumokról beszámolva elmondta: szóba került a bérkompenzáció ügye, és kiderült, hogy a kormány teljes mértékben helytáll a bérkompenzációnál. A minimálbér kapcsán a szakszervezetek világossá tették, hogy még a 92 ezer forintra történő emelés sem biztosítja a reálérték megőrzését - mondta Borsik János, hozzáfűzve, hogy a munkáltatók sem látnak kellő garanciát a kompenzációs rendszer kivitelezésében, mivel ennek pontos részletei még nem ismertek.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk
A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 1 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 2 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 3 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 3 hete
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 4 hete
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja