Egy (kezdő) üzemi tanács elnök vallomásai - 1. rész
Hogy miként lesz valakiből üzemi tanács tag? Milyen személyes és szervezeti hatások mentén dönthet úgy valaki, hogy tagja legyen egy dolgozói részvételt biztosító testületnek? Bizonyára minden üzemi tanács elnöknek van egy sztorija arról, hogyan is lett ÜT elnök, az én történetem valahogy így kezdődött: "- Szeretnél üzemi tanács tag lenni? - Bocsi, de azt se tudom, hogy azt eszik-e vagy isszák?"
A munka törvénykönyve a rendszerváltás után, 1992-ben rendelkezett az üzemi tanács intézményrendszerének létrejöttéről. Nyugati mintára már II. világháború után igyekeztünk átvenni a munkavállalói érdekképviselet eme formáját, ugyanakkor a szocializmusban a kezdeményezés elsorvadt, nem volt rá szükség. Töri óra vége. Miután megsejtettem miről is van szó, már inkább Mel Gibson kékre mázolt arca és a szertehordozott véres kard képe villant fel előttem. Az igazság… az igazság valahol ebben a cikksorozatban van.
Alaposabb utánajárás nélkül röpült is az igen válaszom a választási bizottságnak. A választási procedúra forgatagából pedig váratlanul üzemi tanács elnökként keveredtem ki. Hoppá! Bele a közepébe. De! „Mit kell majd csinálnom? Amit csinálnom kell majd, fogom tudni egyáltalán csinálni? Tényleg akarom ezt az egészet?” Nyugodtan az arcomba vághatod kedves olvasó: „Ezeket a kérdéseket pár nappal a választás előtt kellett volna feltenned magadnak.”
Egyre csak zakatolt a fejemben: mit fogok kezdeni ezzel a helyzettel?
Kutatómunka. A helyzet adott. A helyzetet meg kell oldani. Ehhez további információkra volt szükségem, ezért a következő feladat az volt, hogy felmérjem, kitől kaphatok az újonnan felállt tanács működésére, munkájára vonatkozó releváns információt. Meg is lett az első körös lista: HR vezető, munkaügyi vezető, korábbi üzemi tanács tagok, munka törvénykönyve.
Kezdem az utolsóval: Az üzemi tanács feladata és jogköre című fejezet az alábbi mondattal kezdődik: „262. § (1) Az üzemi tanács feladata a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megtartásának figyelemmel kisérése.”
Később még idézek néhány sort, vagy bekezdést, mely talán kicsit tisztítja a képet, de ez azért egy jellemző fogalmazás az üzemi tanácsról szóló paragrafusokra. A következő gondolatok jutottak eszembe: Most akkor mi haszna is van az üzemi tanácsnak? - Hát az ilyen szövegeket olvasva, bárki megállapíthatja, hogy semmi! Vagy nagyon is sok. Már az első pár hónapban rájöttem, hogy ez leginkább döntés kérdése. De nem rohanok ennyire előre.
A törvény átnyálazása után jöhetett a kapcsolati háló bővítése. Elsőként az előző üzemi tanács tagokkal beszéltem. Sok kérdésre választ kaptam, sokra nem, viszont legalább informáltak, hogy merre keresgéljek tovább. Az ajánlott olvasmányok között voltak a korábbi üzemi tanácsi emlékeztetők, vagyis meeting memo-k. Néhány sor után ezeket a feljegyzéseket úgy olvastam, mint amikor egy kiskamasz belevág az első horrorfilmjébe: nézné, is meg nem is, és ezt az ellentmondást úgy oldja fel, hogy a kezét a szeme elé teszi, és csak az ujjai között néz át. Elszánt kamikaze pilótákat láttam mindenfelé, akik minden törekvésük ellenére sikertelenül akcióztak. Ezen a ponton komolyan meginogtam. Tényleg így kell majd a dolgozói érdeket képviselnem?
Jött a munkaügyi vezető
. Kimért volt és szűkszavú. Nem tudtam meg sokat tőle, de legalább nem áltatott, nem rabolta az időmet fölösleges udvariassági, semmitmondó formulákkal.A HR vezető viszont más kérdés volt
. Noha tartotta magát ahhoz az alapvetéshez, hogy a HR vezető a munkáltató oldalát képviseli, mégis csepegtetett infót, úgy, hogy végig PC maradt. Nem árult el kunsztokat, nem látott el stratégiailag fontos információkkal, viszont képbe helyezett, segített megérteni az aktuális céges belpolitikai helyzetet. Ez nagyon sokat számított! Úgy éreztem, kezdem átlátni a helyzetet. Az információs dömpingből ocsúdva indulhatott meg az üzemi tanácsi munka megszervezése.Folyt. köv.
Labancz Norbert
HR közgazdász, üt elnök
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja