A munkások hetente 70 órát töltenek a gyárban
Az Apple beszállítóinál vizsgálódó Fair Labour Association szerint számos téren megszegte a munkaügyi szabályokat a Foxconn, a tajvani cég a körülmények javítását ígérte.
A szervezet az Apple-beszállító tajvani Foxconn három kínai gyárát is felkereste, s azokban mintegy 35 ezer dolgozóval készített interjúkat. Ezekből kiderül: a munkások több mint fele gyakran 11, vagy annál is több napot dolgozik egyhuzamban, pihenés nélkül. Tavaly decemberben a munkások csaknem fele hetente 70 órát töltött a gyárban, miközben a kínai jogszabályok szerint maximum 49 óra megengedett. November és január közt - a karácsonyi és kínai holdújévi szezon alatt - a dolgozók egyharmada nem kapta meg heti egy kötelező szabadnapját. A túlórázók 14 százalékának nem fizettek a pluszmunkáért, amit ráadásul 30 perces időközökben számoltak, vagyis például 29 perc extra után nem járt bér. A fizetésekről sokatmondó adat, hogy a gyári munkások kétharmada nyilatkozott úgy az FLA tagjainak: bére nem fedezi legalapvetőbb szükségleteit sem.
Visszaélésekre derült fény a dolgozók korát illetően is. Előfordult ugyanis, hogy a gyárakban - főleg a nyári szünet idején - diákokat alkalmaztak, arányuk tavaly augusztusban átlagosan a dolgozók 5,7 százalékát tette ki. A Foxconn a vizsgálat eredményére válaszul azt ígérte: javítani fog a munkakörülményeken, több tízezer új munkást vesz majd fel, véget vet az illegális túlóráknak, jobban ügyel a biztonsági előírások betartatására és a dolgozók lakhatási körülményeit is jobbá teszi majd. A változások nemcsak az Apple-t, de a többi megrendelő céget, így az Amazont, a Hewlett-Packardot, a Motorolát és a Nokiát is érinti majd.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Innovatív megoldásokkal is csökkenthetők a HR költségek 1 éve
- Munkaügyi dokumentumok papírmentesen 2 éve
- Egymillió feletti kezdő fizetésre számítanak a külföldön tanuló diákok 2 éve
- Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a Foxconn komáromi beruházását 3 éve
- Bónuszokkal igyekszik visszacsábítani dolgozóit az iPhone legnagyobb gyártója 4 éve
- Munkabiztonsági és munkaegészségügyi projektet zárt az iparszövetség 5 éve
- Érdekel a relocation de folyton az idővel küzdesz és nem tudsz 10 péntekre elszabadulni a munkából? 5 éve
- Új időszámítás kezdődik? Munkaügyi konferencia a Saldo Zrt. szervezésében, Dr. Pál Lajos előadásában 5 éve
- Maguknak akarják a szlovákok az európai munkaügyi ügynökséget 5 éve
- Meddig kell megőrizni a munkaügyi iratokat? 5 éve
- Budapesten alakult meg az Európai Employer Branding Szövetség 5 éve