A genetikától függ, kiből lesz vezető
Brit kutatók felfedeztek egy gént, amely segít abban, hogy valaki vezetőnek szülessen.
A University College of London kutatói négyezer ember génmintáit vizsgálták, és vetették össze a munkájukról és kapcsolati rendszerükről kapott információkkal. A vezetői magatartás mérőeszközeként a munkahelyi vezetői szerepeket használták. Kimutatták, hogy az egyének vezetői jellemvonásaiban megfigyelt eltérések egynegyedét a genetika magyarázza.
"Azonosítottuk az rs4950 jelű gént, amely úgy tűnik, összefüggésben áll a vezetői képesség öröklődésével nemzedékeken keresztül. Nagyjából igaz az az általános bölcsesség, amely szerint a vezetés készség, de azt is kimutattuk, hogy részben genetikai gyökerű" - idézte Jan-Emmanuel De Neve-öt, az egyetem vezető kutatóját a The Independent című brit napilap.
A tanulmány, amely a Leadership Quaterly folyóirat online kiadásában jelent meg, annak a lehetőségét sugallja, hogy számos történelmi személy hordozhatta ezt a gént.
A szakemberek szerint további kutatások szükségesek annak megértéséhez, hogy az rs4950 jelű gén milyen kölcsönhatásban áll más környezeti tényezőkkel, mint például a gyermek tanulási környezete.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Az Egyesült Királyságban minden tizedik vállalatvezető betöltötte a 67 éves állami nyugdíjkorhatárt 3 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 3 hete
- Friss energia - Tippek a munkahely megújításához 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Nem pörög a világgazdaság, de a cégvezetők optimisták 2 hónapja
- Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet 3 hónapja
- Felnőttképzés: informatikai, szakmai és nyelvtudás terén fejlődnének a legtöbben - friss kutatási eredmények 3 hónapja
- Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban 4 hónapja
- A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt 4 hónapja
- Melyek a legnagyobb vezetési tanácsadó cégek? 5 hónapja