Várják az egyetemi hallgatók jelentkezését a Női Mentorprogramra
Az ABB immár kilencedik egymást követő évben hirdeti meg „Sustainable Talent Program for women in engineering” elnevezésű Női Mentorprogramját műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára.
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével. A programba maximum hat női hallgatót választanak ki pályázat útján. A programban részt vevő hallgatók az ABB vezetői és szakemberei közül saját dedikált mentort kapnak, akikkel 2024. január 1. és 2024. június 30. között öt alkalommal konzultáción vehet részt. A nyertesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, telephely- és gyárlátogatáson vehetnek részt, megismerkedhetnek az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes és/vagy online konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen életpálya modellek léteznek a műszaki területen.
A pályázat BSc és MSc női hallgatóknak szól, akik középfokú angol nyelvtudással és aktív felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal (nappali, esti, levelező, aktív féléves) rendelkeznek.
Aktív középfokú angol nyelvtudás
A beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, minimum középfokú aktív angol nyelvtudását (szóban és írásban egyaránt), valamint a benyújtott pályázat formai áttekinthetőségét szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség szempontjából. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel. A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezőket személyesen és/vagy online is meghallgatják. A pályázatra olyan hallgatók jelentkezését fogadják el, akik a pályázati, és/vagy a nyertes időszakban az ABB versenytársánál szakmai gyakorlatot nem folytatnak és/vagy nem dolgoznak.
A pályázati időszak: 2023. október 1. és 2023. október 31. között. A pályázatokat a vállalat 2023. november 30-ig bírálja el.
A pályázati kiírás és a jelentkezési lehetőség részletei a következő linken találhatók: https://new.abb.com/hu/palyazati-felhivas
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Biciklizés, forgalomfigyelés, AC: így választotta ki gyakornokait a BKK 5 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 7 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- Rendhagyó szülő-gyermek napot tartottak a Tesco dolgozóinak 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 3 hete