Varga: a kormány elvárja és támogatja a vállalatok társadalmi felelősségvállalását
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta a kormány nemcsak elvárja a vállalatok társadalmi felelősségvállalását, hanem kész arra is, hogy támogatást nyújtson ahhoz. Ez a kormány CSR (társadalmi felelősségvállalás - Corporate social responsibility) cselekvési terveinek kialakításában is megmutatkozott - írja az MTI.
A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország az elmúlt évek munkájának eredményeként igen jó eséllyel vesz részt a regionális és az európai gazdasági versenyben. Mint mondta, 2010 óta sikerült megteremteni a fenntartható gazdasági növekedés feltételeit.
Az államadósság évről évre csökken, az államháztartás hiánya egyre kisebb, miközben egyre jobb az ország külső megítélése, 740 ezerrel többen dolgoznak, a munkanélküliség pedig 12 százalékról 4 százalékra csökkent - összegezte az elmúlt hét év eredményeit Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor azt is megjegyezte: vannak még olyan területek, ahol további eredményekre van szükség. Nem véletlenül támogatja a kormány külön programon keresztül 2013 óta a munkaerőpiacon valamilyen okból hátrányos helyzetben lévőket: az 55 év fölöttieket, a 25 év alattiakat, a kisgyermeket nevelőket és a mezőgazdaságban dolgozókat.
A jelenleg is futó munkahelyvédelmi akción keresztül 572 milliárd forint adókedvezményt tudtak igénybe venni a vállalatok a társadalmilag sérülékeny csoportok foglalkoztatása révén - tette hozzá a tárcavezető.
A kormány intézkedései, a hatéves megállapodás a munkaadók és a munkavállalók szervezeteivel hozzájárulnak ahhoz, hogy hat év alatt akár negyven százalékkal is növekedhetnek a reálbérek Magyarországon - hangsúlyozta Varga Mihály. Külön kiemelte, hogy jövőre további 2,5 százalékponttal csökkentik a szociális hozzájárulási adót, és emellett tovább növekszik a minimálbér és a garantált bérminimum, 8, illetve 12 százalékkal.
Karakó László, az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatója ismertette, hogy idén már 76 pályamunka érkezett be az OFA kiírására, miközben tavaly, amikor első alkalommal hirdették meg a díjat 48 jelentkező volt.
Idén a felelős foglalkoztatói díjat az 50 főig terjedő vállalkozások kategóriájában a Webstar Csoport Kft., az 51-500 fő közötti kategóriában az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt., az 500 fő feletti kategóriában a BorsodChem Zrt. és a közszféra kategóriában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék közössége nyerte el. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Képzési Különdíjának a győztese a Linamar Hungary Zrt. lett.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányitási (ESG) keretrendszert meghatározó törvény célja, hogy erősítse a magyar vállalkozások... Teljes cikk
A fenntarthatóság napjaink egyik legégetőbb társadalmi és egyben jogi kérdése. A vállalatok ma már nem elégedhetnek meg e téren a marketing... Teljes cikk
A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá... Teljes cikk
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Városi környezetben is egyszerűen lehet napelemes rendszereket telepíteni 1 hónapja
- Fákat ültetett a Nexon a Szentendrei Skanzenben 2 hónapja
- A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van 3 hónapja
- Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel 3 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 4 hónapja
- Esélyegyenlőség, vállalati szociális felelősségvállalás, fenntarthatóság, ESG 4 hónapja
- EP: a zöld átállás során tekintettel kell lenni a nemek közötti egyenlőségre 4 hónapja
- Varga-Bajusz Veronika: a rugalmasabb felsőoktatásban a felvételi is rugalmasabbá vált 4 hónapja
- Egy szakma, ahol a 1,5 milliós fizetés már nem számít jónak 6 hónapja